Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Brandépítés a Facebookon - ügyfélből rajongót
A közösségi marketing lehetőségei egyre fontosabb szerepet játszanak a vállalatok életében, így nem meglepő, hogy többek között egy ehhez kapcsolódó esettanulmány is megjelent a Reklámhét konferencia szerdai napján. Szabó Noémi a Telenor képviseletében ismertette a vállalatuk által a közösségi médiában történő jelenlét erősítésére tett lépéseiket, különös tekintettel a tavalyi, rajongók számára szervezett irodaház látogatásra.

- Hol a pénz a kuponozásban?
- Kupon és/vagy klubkártya?
- Lojalitásprogramok tapasztalatai
- Hogy működnek a kedvezménykáryták?
A Telenor legfontosabb megjelenési helye a közösségi médiában nem meglepő módon a Facebook, de egyéb platformokon is jelen van. A közösségi oldalon történő jelenléttől a vállalat négy cél teljesülését várja, ezek az értékesítés, a reklám, az interaktív kommunikáció az ügyfelekkel és a fiatal felnőttek megszólítása, mondta el a Reklámhét alkalmával szervezett egyik előadáson Szabó Noémi, a Telenor ügyfélszolgálati igazgatója.
Az ennek érdekében létrehozott rajongói oldal és egyéb közösségi médiás megjelenések koordinálásával megbízott egy darab szakember hamar kevésnek bizonyult az ügyfelekkel történő interakcióra, így a vállalat külön dedikált ügyfélszolgálatot és PR szakembereket vett fel a feladat elvégzésére. A növekedés érdekében olyan már-már hagyományos eszközöket vettek igénybe, mint például a vírusvideók, emellett nagy hangsúlyt fektettek a visszajelzések becsatornázására is.
Ügyfélből rajongót!
A rajongói oldalt jelenleg több mint 23 ezer ember "lájkolja", azonban ennél jóval fontosabbnak tartják, hogy valódi rajongói bázist építsenek ki. Az igazi, elkötelezett rajongók ötletekkel, javaslatokkal támogatják a távközlési cég munkáját, és akár a vállalat védelmére is vállalkoznak a negatív tapasztalatokkal szemben. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a negatív kritikák figyelmen kívül hagyhatóak, azok is hasznosak lehetnek, hiszen segíthetik a vállalat fejlődését.
Az ügyfelek rajongókká változtatásának érdekében, és a vállalati transzparencia növelése céljából tavaly ősszel szervezett nyílt napot Facebook oldalának lájkolói körében a mobilszolgáltató. A közösségi média szabályai szerint a meghívó is a Facebookon keresztül jutott el az érdeklődőkhöz, amire rásegített az eseményt hirdető vírusvideó is. A nyílt nap során a cég ügyfélszolgálatának munkájába tekinthettek be az érdeklődők és az esemény pozitív sajtóvisszhangja is segítette a vállalat törekvéseit.
Szabó Noémi elmondta, hogy az ilyen eseményekből szeretnének hagyományt teremteni, hiszen a transzparencia növeli a vállalattal szemben bizalmat, másrészt erősítheti az ügyfelek lojalitását, ami különösen fontos lehet a közösségi média terében. Mint azt Szabó Noémi hangsúlyozta, a "Meghallgatunk titeket, fontos a véleményetek" hozzáállással egy vállalat nem csupán pozitív képet alakíthat ki magáról, de sok esetben juthat hasznos információkhoz is, ami segítheti a későbbi fejlesztéseket.
Kosztolányi Bálint
mfor.hu

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









