Brown: a banki illeték bevezetése "a legpraktikusabb megközelítés"



Globális szinten összehangolt banki adóztatás szükségességéről szólt szerdai előadásában a brit kormányfő.

Gordon Brown egy londoni üzleti rendezvényen kijelentette: nem szabad elfelejteni, hogy az adófizetők mentették meg a bankrendszereket az összeomlástól, és a brit kormány biztosítja, hogy az adófizetők vissza is kapják a beavatkozás költségeit. Ha azonban ez nem nemzetközi szinten összehangolt módon történik, annak az a kockázata, hogy a bankok a leglazább szabályozású piacokra helyezik át tevékenységüket. Éppen ezért a húsz vezető gazdasági erőcentrumnak (G20) nemzetközileg összeegyeztetett álláspontot kell kialakítania ez ügyben - mondta a brit kormányfő.

Brown szerint a bankokra kivetendő illeték tűnik "a legpraktikusabb megközelítésnek". A rendszert azonban úgy kell kialakítani, hogy illeszkedjen a szélesebb körű banki szabályozási reformokhoz, és ne akadályozza azokat, emellett el kell kerülni a nemzetközi tevékenységű bankok kettős adóztatását. A brit miniszterelnök kijelentette: a bankilletékből származó bevételek a kormányok rendelkezésére állnának, amelyek eldönthetik, hogy a pénzt egy külön e célra kialakított "biztosítási" alapba teszik, a banki mentőakciók költségeinek visszafizetésére használják, vagy az államadósságot csökkentik belőle.

A bankok különadóztatásának ötletét - a globális pénzügyi tranzakciókra kivetett illeték formájában - a munkáspárti brit kormány már korábban is felvetette, legutóbb a legnagyobb fejlett ipari és fejlődő országok, valamint az EU alkotta G20-csoport múlt év végi skóciai tanácskozásán. A Húszak pénzügyminisztereinek és jegybankárainak novemberi értekezletén Brown - a bankok életben tartására fordított hatalmas költségvetési összegekre utalva - kijelentette: a társadalom számára elfogadhatatlan, hogy "ha a pénzügyi szektor jól működik, annak hozadékából csak kevesek részesülnek, a csőd költségeit azonban mindenki kénytelen viselni". Éppen ezért meg kell vitatni "valamiféle biztosítási díj" kivetését a rendszerszintű kockázatok ellensúlyozására, és a megoldási lehetőségek között szerepelhet, hogy bizonyos illeték terhelje a globális pénzügyi tranzakciókat - mondta a brit kormányfő.

A csillagászati összegeket felemésztő gazdaságösztönzés és banki tőkepótlás nyomán a hazai össztermékhez (GDP) mért brit államháztartási deficit a kormány előrejelzése szerint is eléri a 12,6 százalékot az idei pénzügyi évben. Ez is példátlan deficitarány lenne a modern brit gazdaságtörténetben, független londoni elemzők prognózisai szerint azonban a valós hiány közelebb lesz a 14 százalékhoz. A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja, a Standard & Poor's az idei brit pénzügyi év költségvetésének bejelentése után stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - lehetséges legjobb, "AAA" szuverén adóskockázati besorolásának kilátását, arra a várakozására hivatkozva, hogy a jelenlegi államháztartási folyamatok korrekciója nélkül a brit nettó államadósság középtávon megközelíti a hazai össztermék 100 százalékát.

MTI





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.