Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Búcsút inthetnek pénzüknek az IL Ferro ügyfelei?
Egyelőre úgy tűnik, hogy az autóreklámokra specializálódott IL Ferro ügyfelei végleg lemondhatnak pénzükről. A legfrissebb hírek szerint a társaság volt budapesti telephelyének udvarán több ezer ügyfél szerződéseit hagyták hátra, amelyeken azok személyes adatai, bankszámla- és személyi igazolványainak számai is megtalálhatóak. A korábban elrendelt nyomozás esetében még a szakértői véleményre várnak a hatóságok. Mfor.hu háttér.
Már nehéz lesz tisztára mosni (Mfor-montázs)
Egyre inkább tényként kezelhető, ami korábban még csak találgatások szintjén látott napvilágot: az IL Ferro képtelen teljesíteni a vele szemben fennálló követeléseket, sőt - úgy tűnik - a
társaság erre kísérletet sem tesz.
Üres irodák, kidobott szerződések
Ezt látszik igazolni a Magyar Televízió kedd esti Híradójának helyszíni riportja: abban bemutatták a cég budapesti telephelyének irodáit, amelyeket a múlt héten teljesen kiürítettek az autós
reklámozással foglalkozó cég munkatársai. "A nagy sietségben valószínűleg nem maradt idejük, hogy az ügyfelekkel kötött szerződéseket is elvigyék" - hangzott el a műsorban.
A szerződéseket - amelyek tartalmazzák az ügyfelek adóazonosító jeleit, személyiigazolvány-számát, címét, telefonszámát, valamint az autó adatait - egyszerűen kirakták a fal mellé. Emellett több
száz olyan lapot is találtak, amelyeken a forgalmi engedélyt, az adóazonosító kártyát, a lakcímkártyát és a jogosítványt fénymásolták össze. Megtalálták azokat az átutalási
szelvényeket is, amelyeket már nem küldött el az ügyfeleknek az IL Ferro. A több ezer oldalnyi dokumentumot a helyszínre érkező rendőrök lefoglalták.
Várják a szakértői véleményt
Az IL Ferro-szerződés alapján sokan kívántak új autóhoz jutni. Ők kizárólag listaáron vásárolhattak az autóreklámos céggel szerződésben lévő kereskedőktől: ez hozzávetőleg negyedmillió forinttal került többe az akciós árakhoz képest. Sokan nem tudják önerőből kifizetni új autójuk negyven-ötvenezer forintos törlesztőrészleteit, s a cég reklámjaiban bíztak. Ők kénytelenek lesznek visszaadni az autót, a visszavásárlással azonban nem mentesülnek a lízingszerződésből fakadó kamattehertől. Ez pedig a rászedett ügyfeleknek akár milliós veszteséget is jelenthet.
A most fellelt iratok nem az IL Ferro telephelyén, hanem annak az udvarán voltak papírdobozokban, ezek között voltak személyes iratok is. A XIII. kerületi rendőrkapitányság visszaélés miatt indít eljárást ismeretlen tettes ellen, ám az ügy az "IL Ferrós gazdasági bűncselekménnyel" nem hozható összefüggésbe, így jogi szempontból kihatása sincs arra.
Utóbbi, május 2-án elrendelt nyomozással kapcsolatban a szóvivő annyit közölt: még várják a szakértői véleményt, s csak azt követően kerülhet sor bármilyen további lépésre, például előzetes letartóztatásra vagy a számlák zárolására.
Könnyelmű ígéret?
A történtek mindenesetre tovább gyengítik a társaság helyzetét, és alááshatják Körmendi Ákos néhány héttel ezelőtti nyilatkozatának hitelét. A február óta tulajdonos-ügyvezető akkor azt közölte: az IL Ferro június elején kifizeti autós ügyfeleinek a májusra esedékes, reklámozásért járó pénzt, ám a februárra, márciusra és áprilisra járó összeget csak később teljesíti, illetve ennyivel meghosszabbodik a reklámszerződés. Június elejéig mintegy 300 millió forintot kellene átutalniuk az ügyfeleknek.
Igaz, a cégvezető akkor még valószínűleg nem számolt azzal, hogy a rendőrség csalás büntette miatt nyomozást kezdeményez az ügyben. Ez reklámpiaci szakemberek szerint végképp megpecsételte a vállalkozás sorsát, hiszen minden hirdető el szeretné kerülni, hogy bármilyen módon összefüggésbe hozzák egy botrányba keveredett társasággal.
A jelenlegi állás szerint pedig borítékolható - mégha a barterkapcsolatok meg is maradnak -, hogy olyan fizető hirdető nem akad majd, aki felvállalná, hogy egy zajos múltú és még zajosabb jelenű vállalatnál költi el idei reklámbüdzséjének egy részét. Főként annak tükrében nem, hogy a megszorítások miatt a legtöbb cég először reklámkiadásaiból farag le, a fennmaradó összeget pedig szeretné minél hatékonyabban befektetni.
Felszámolási eljárás indultA társaság végnapjait jelzi az a tény is, hogy az autók matricázását végző V. Detti Kft. kedden felszámolási eljárást indított az IL Ferróval szemben, mivel az több mint egy hónapja nem egyenlíti ki a vele szemben fennálló több mint ötmillió forintos számlatartozását.
A V. Detti Kft. igazgatója, Kajtár András szerint az IL Ferro ellehetetlenítette a kapcsolattartást: nem fogadnak küldeményeket, számlákat, megszüntették a fax elérhetőséget, nem veszik fel a telefonokat. Menyhért Mészáros László, a társaság média-tanácsadója utalt arra, hogy a cég két hónapja van üzleti kapcsolatban az IL Ferróval: ez idő alatt csaknem 900 reklámmatricát helyeztek el a szerződött személyautókon.
Istvánko ViktóriaMenedzsment Fórum

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









