Budapest öt legdrágább eladó lakása


Tévedés lenne azt hinni, hogy a válság miatt eltűntek a drága ingatlanok a fővárosi piacról - éppen ellenkezőleg, most van csak kínálat igazán, ráadásul a gyengébb kereslet miatt még sokszor jelentős alkura is van lehetőség. Körképünk betekintést enged a főváros legdrágább lakásaiba.

Manapság sokan sokfélét értenek a sokszázmillió forintért kínált luxuslakások fogalma alatt: az érdeklődés felkeltése érdekében sokszor teljesen átlagos anyagokból, átlagos felszereltséggel rendelkező ingatlanokat is luxusszínvonalúként hirdetnek – az árulkodó minden esetben az ár lehet, 20-30 millió forintért általában még egyáltalán nem a klasszikusan luxusnak nevezett színvonalat árulják a hirdetésekben.

Mi az, hogy luxus?

Luxus alatt általában egy-egy lakás vagy ház olyan tulajdonságainak együttesét értik az ingatlanosok, melyek mindegyike az átlag feletti nívójúvá teszi az adott ingatlant. Ilyen tulajdonságok lehetnek a kivitelezéshez használt anyagok minősége (kizárólag prémium anyagok), az átlaglakásban nem elérhető szolgáltatások (pl. dupla vagy még nagyobb garázs, bel- illetve kültéri úszómedence, szauna, szolárium, távvezérelhető fűtés, világítás, stb.).

Ami azonban szinte minden esetben még feltétlenül szükséges adottság: az elhelyezkedés. A valódi prémium kategóriás ingatlanok legtöbbször a budai kerületekben (Vár környéke, Rózsadomb, Hármashatárhegy), a Belváros legjobb utcáiban, illetve közvetlen Duna-parti kilátással rendelkeznek.

Minden, mi szem-szájnak ingere

Az átlagos lakásokhoz szokott szemnek sokszor meglepő – vagy néha megdöbbentő – hogy hazánkban milyen fantasztikus ingatlanok találhatóak – noha bizonyos képes, színes újságok rendszeresen mutatják be a legújabb építészeti és lakberendezési újdonságokkal, és minden létező extra szolgáltatással felszerelt házakat, lakásokat. Ma már egyáltalán nem számít különlegesnek, ha a kertkaputól lift közlekedik a nappaliba, vagy éppen a városra szuperpanorámás lakás teraszáról egyenesen egy feszített víztükrű medencébe lehet belecsobbanni.

Ennek köszönhetően az – egyébként viszonylag lassú értékesítési idővel rendelkező piacon – igények is magasak, de ma már nem lehet állítani, hogy csak és kizárólag külföldiek vásárolnának vagy építenének ilyen típusú ingatlanokat – ma már szinte minden vásárlói csoportból vannak érdeklődők az exkluzivitásra. A kereslet ebben a szegmensben meglehetősen speciális: a többség az újonnan vagy a közelmúltban épített, minden igényt kielégítő ingatlanokat keresi – ekkora összegért meglehetősen nagy elvárásokkal, ha például a lakás elosztása, vagy mondjuk az uszoda elhelyezkedése nem megfelelő, könnyen elállhatnak a vásárlástól.

A fővárosi TOP 5

Budapesten néhány százmillió forintért már fantasztikus ingatlanokat lehet megvásárolni, bár a "kvázi luxus" kategóriába tartozó ingatlanok megszerzéséhez nem szükséges 9 számjegyű összeget fizetni - az igazi minőségnek persze továbbra is megkérik az árát.

Egy gellérthegyi csodálatos villába már 250 millió forintért be lehet költözni, ennyi pénzért a város egyik legjobb helyén kiváló minőségű – és megfelelően szeparált otthon birtokosa lehet a szerencsés vásárló – ráadásul minden újépítésű. 300 millió forint környékén az évek óta folyamatosan fejlődő – és a külföldi vásárlók által is igen kedvelt Andrássy út lélegzetelállító luxuslakásai kínálják magukat, többek között 24 órás portaszolgálattal és napozóterasszal.

Az, aki még 50 milliót hozzá tud tenni az előzőekben említett összeghez, egy 270 négyzetméteres, a Bazilikánál (szintén az egyik legkedveltebb fővárosi környék) található, egy teljes szintet elfoglaló, reprezentatív célokra is alkalmas ingatlan boldog tulajdonosa lehet. Az ingatlan különlegessége, hogy egy teljes szintet elfoglal, így a szomszédokkal kapcsolatos problémáktól nemigen kell tartani.

600 millióért a második helyre szorult a listában az a befektetési csomag, mely többek között a fenti lakást, illetve egy, a Belgrád rakparton található dunai panorámás, illetve egy Szabadság téri, szintén minden igényt kielégítő ingatlan tartozik.

660 millió a csúcs

Lakást keres? (x)

Egy húzósabb összegű lottóötösért bárki birtokba veheti a lista első helyén álló ingatlant - mely valójában egy teljes emelet, és pontosan 6 egymás mellett található lakást tartalmaz – fantasztikus panorámával a Citadellára, a Dunára, illetve a budai oldalra. Nemcsak saját célra, hanem hotelnek, vagy reprezentációs célra szintén használható.

Akinek azonban nincs szüksége ekkora alapterületre, a fenti árak töredékéért (60-100 millió forint között) is számos eladó luxusingatlanból válogathat – a piaci tapasztalatok szerint már ebben az árkategóriában is gyakran van lehetőség 10-15 százalék közötti alkura.

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.