Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Budapesten lehet legolcsóbban logisztikai ingatlant bérelni
Az évi 57 eurós négyzetméterenkénti bérleti költséggel Budapest az egyik legolcsóbb logisztikai bérleti piac, Varsóhoz, Prágához, Bukaresthez képest is kedvezőbb bérleti költséggel rendelkezik - közölte a DTZ ingatlan tanácsadó az MTI-vel csütörtökön.
A DTZ felmérése 15 európai ország 28 piacán készült, és az volt a célja, hogy előre jelezze a logisztikai piac 2016-ig tartó változásait.
A bérleti költség magában foglalja a bérleti díj mellett az üzemeltetési költséget és az adókat is. Jelenleg a bérleti költség London Heathrow részén a legmagasabb, ahol 217 eurót kérnek el négyzetméterenként. Az európai átlag - fajlagosan - 85 euró, Budapest 57 eurón áll.
Idén 1,4 százalékkal csökkentek a bérleti költségek Európában, és a következő két évben sem várható emelkedés. Azt követően évi 1,5 százalékos emelkedéssel számol a DTZ. Ugyanakkor az olyan stratégiai központokban, mint Antwerpen, Rotterdam és Varsó, továbbra is erős bérlői és befektetői érdeklődésre kell számítani.
A legnagyobb bérleti költségnövekedés ott várható, ahol a logisztikai piacot a legjobban érintette a válság, ilyen például Madrid, Dublin és Barcelona.
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









