Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Bulgáriát kizárják a szén-dioxid-kereskedelmi rendszerből
Bulgáriát június 30-án kizárják abból a szén-dioxid-kereskedelmi rendszerből, amelynek keretében az egyes országok eladhatnak felesleges kibocsátási kvótájukból - közölte a bolgár környezetvédelmi miniszter egy energetikai fórumon csütörtökön.

- Hogyan menedzseljük magunkat?
- Melyek az inspiráló vezető ismérvei?
- Hogyan növelhető a munkahelyi hatékonyság?
- Vonzóvá lehet tenni egy céget munkáltatói szempontból?
Nona Karadzova szerint a kizárásra azért kerül sor, mert az ENSZ egyik szakosított testületének vizsgálata arra a megállapításra jutott, hogy Bulgáriában nem átlátható és megbízható a szén-dioxid-kibocsátás mérésére szolgáló rendszer.
A miniszter szerint az előző kormány számlájára írhatók a rendszer hiányosságai, mindamellett a tavaly július óta hivatalban lévő új, jobbközép kormány szeretné minél előbb visszaszerezni jogait a nemzetközi szén-dioxid-kereskedelemben. A miniszter szerint erre az idén novemberben kerülhet sor, miután a kormány felgyorsította a megfelelő mérési rendszer létesítésével kapcsolatos munkálatokat.
Az Európai Bizottság az előző hónapban hagyta jóvá Bulgáriának a 2009-2012 közötti időszakra szóló szén-dioxid-kibocsátási tervét, ami évi 42,4 millió tonna kibocsátást rögzített mintegy 132 bolgár vállalatnak.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







