Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Céges bulik: a féktelen szórakozástól a bálozásig
A karácsonyi hangversenytől a wellness-utazásig mindenféle rendezvénytípussal találkozhatunk a hazai cégek karácsonyi programjai között, derül ki az mfor.hu cikkéből.
A vállalatok között akad olyan, amelynek vezetősége egzotikus egyiptomi vagy óceánon túli útra vitte az ünnep alkalmából az alkalmazottjait. Más társaság viszont előkelő környezetben, pompás fogásokkal és nívós műsorokkal hálálja meg a dolgozók egész évi fáradozását.
Táncosok
Mulatozás dél-amerikai módra
Az egyik könyvvizsgáló cég minden évben megadja a választás lehetőségét a dolgozóknak, akik szavazással dönthetik el, hogy laza szórakozást vagy inkább estélyiruhás bálozást választanak. Az 500 főt foglalkoztató cég munkatársai két évvel ezelőtt a dél-amerikai táncosokkal, szivarsarokkal és koktél-show-val fűszerezett karibi parti mellett voksoltak, amelyet a Hajógyári szigeten ütöttek nyélbe.
Tavaly a a Royal Hotelben, idén pedig a családdal együtt a Vasúttörténeti Parkban több millió forintból szervezett összejövetelen vesznek részt. A Nestlé ügyfeleinek karácsonyi koncertet szervezett a Mátyás templomban, ezt követően a Hilton udvarán kínálta ínyencségekkel a résztvevőket.
Kőkemény munka: koktélozás
Koktélozás
"A céges rendezvényekre akkor érdemes áldozni, ha a program szervesen illeszkedik egy tudatos belső kommunikációs stratégiához. Önmagában egy hangverseny vagy vacsora nem kovácsolja össze a társaságot" - nyilatkozta az mfor.hu-nak Ferling József, a Magyar Public Relations Szövetség volt elnöke, a nevével fémjelzett kommunikációs cég vezetője.
Tévedés azt hinni, hogy a céges rendezvény egy menedzser számára kikapcsolódást jelent. Épp ellenkezőleg, az eszes vezető ilyenkor "kőkeményen dolgozik": a koktél ízlelgetése mellett párbeszédet kezdeményez a dolgozókkal, információt gyűjt a keze alá tartozó csapatról.
A kommunikációs cég dolgozói az újév alkalmából másfél napot egy vadászházban töltenek.
Bowlingozás és bortúra
Ötletesen ünneplik a szentestét egy másik kommunikációs cég munkatársai is: munka után bowlingozni, majd vacsorázni mennek, ahol sorsolással kihúzott kollégájukat ajándékozzák meg. Januárban pedig villányi bortúrával nyitják meg az évet. Pósa Gabriella, az ügynökség ügyvezetője kérdésünkre elmondta: egyre nagyobb az érdeklődés a karaokéval, ügyességi játékkal, vetélkedővel dúsított interaktív céges rendezvények iránt. "A néhány évvel ezelőtt még piaci résnek számító játékszervezés üzletág dinamikusan fejlődik" - tette hozzá.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







