Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Celine Dion kikerül a Chrysler reklámokból
A világhírű énekesnő Celine Dion kimarad a Chrysler új kampányából. A szakemberek szerint egyértemű bukás volt a művész szerepeltetése.
Az 1,2 milliárd dolláros reklámbüdzsével rendelkező amerikai autógyár kudarcot vallott a tengerentúlon nagy népszerűségnek örvendő énekes szerződtetésével, derült ki az Adweek beszámolójából. Már
az első reklámfilmek elkészültekor komoly kritkákat kapott a Chrysler marketing igazgatója, Jim Schroer. Eleinte azonban a vállalat bízott az ismert arc alkalmazásának stratégiájában.
A gyenge értékesítési eredmények és az elkönyvelt súlyos veszteségek azonban most a reklámkampányokban is éreztetik hatásukat. A német DaimlerChrysler amerikai részlege, ugyanis tavaly sem érte
el a nyereséges sávot, az évet 40 millió eurós veszteséggel zárta. Beleszámítva az átszervezés költségeit is, a működési veszteség 506 millió euró volt az amerikai részlegnél tavaly. A Jeep és
Dodge modellek gyártója 2002-ben még 609 millió euró működési nyereséget ért el. A cég bejelentése szerint Celine Dion mellőzése nem jelenti a felek közötti szerződés felbontását.
Kapcsolódó anyag
Szigorítják a DaimlerChrysler vezetők javadalmazását
1,2 milliárdot követelnek a Mercedestől

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







