Chartis néven folytatja az AIG Hungary


Chartis az AIU Holdings új márkaneve, jelentették be New York-ban, egyben új vezetőket neveztek ki a biztosítási vállalatcsoport élére. A Chartis a világ egyik vezető vagyon-, felelősség, valamint nem-életbiztosítója több mint 40 millió ügyféllel. A névváltás része az AIU függetlenedési folyamatának az AIG-től. A változás folytán a magyarországi társaság neve a jövőben Chartis Europe S.A. Magyarországi Fióktelep lesz.

Három lépéssel közelebb került az AIG-tól való teljes függetlenséghez a világ egyik vezető vagyon-, felelősség-, valamint nem-életbiztosítója. Az AIU Holdings új márkanévvel, Chartis-ként folytatja az önállósodási folyamatot, amelyről idén márciusban határoztak.

Ennek keretében létrehoztak továbbá egy ún. különleges célú vállalati egységet, amelyhez – a szükséges felügyeleti jóváhagyást követően – a társaság saját tőkéjét tervezik rendelni. A Chartis elnök-vezérigazgatójának Kristian P. Moor-t nevezték ki.

A Chartis 160 országban van jelen. A magyar fióktelep stabilan és eredményesen működő egysége a szintén az új nevet felvevő Chartis Europe S.A-nak. Továbbra is rendkívül erős tőkehelyzetű társaság részei leszünk, hiszen a Chartis globálisan 32,1 milliárd dollárral több szavatoló tőkével rendelkezik a törvényben előírt szintnél – mondta Csákvári Péter, a magyarországi fióktelep vezetője.

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.