Citromdíjat kapott a Bridgestone és a Novartis



A Public Eye a japán abroncsgyártó Bridgestone-t, valamint a svájci gyógyszergyártó Novartist "tüntette ki" a legfelelőtlenebb vállalat címével - adta hírül az AFP hírügynökség.

A Bridgestone - melyet az amerikai környezetvédők jelöltek - kapta a Public Eye díját a "rabszolgaság közeli körülmények" kategóriában a libériai gumiültetvénye miatt - áll a közleményben.

A Novartis "nyerte" a svájci Public Eye díját, amiért keresetet indított Indiában a szabadalmi törvény ellen. A vállalatot az Indiai Rákos Betegeket Segítő Szervezet jelölte a díjra. A Public Eye - a Nép Szeme - szerint a gyógyszeripari csoport akciója megakadályozhatja, hogy a veszélyeztetettek hozzájussanak az olcsóbb gyógyszerekhez Indiában és a fejlődő országokban.

"Egyszerűen meghökkentünk a vádak hallatán, hogy szociálisan gondatlannak nevezték a Novartist, hiszen a vállalat egymilliárd svájci franknak (625 millió euró) megfelelő összegért adományozott gyógyszert a tavalyi évben, ami jóval több, mint ami a svájci kormány fejlesztési segélye" - mondta John Gilardi, a Novartis szóvivője.

A szövetség azonban megalkotta az első elismerő díját is. A svájci szupermarket hálózat, a Coop dicséretben részesült, amiért csatlakozott a környezetbarát élelmiszermárkákhoz, amely segíti a szerves termelés terjeszkedését Svájcban.

A Public Eye díjak nyerteseit Davosban hirdetik ki minden évben a Világgazdasági Fórummal egyidőben, ahol az elsőszámú üzleti és politikai vezetők találkoznak. A Public Eye-t két svájci szervezet rendezi: a Pro Natura környezetvédelmi civil szervezet, valamint a fejlesztésekért nemzetközileg lobbizó Berne Declaration.

Menedzsment Fórum





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.