Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Csak 2013-tól várható élénkülés a magyar M&A piacon
A magyar gazdaságpolitikai vezetés új ázsiai - elsősorban kínai - piacok felé fordulása erősítheti az e piacokról származó befektetők Magyarországra irányuló akvizíciós tevékenységét, azonban leghamarabb 2013-ban következhet be élénkülés a tavalyi, közel 30 százalékos visszaesés után a magyar vállalati fúziós és akvizíciós (M&A) piacon - közölte az Allen & Overy (A&O) ügyvédi iroda szerdán.
A közlemény idézi Lengyel Zoltánt, az A&O budapesti irodájának szakértőjét, aki szerint a piaci résztvevők óvatosak, ami miatt tendenciaszerűen folytatódhat az ügyletek elhúzódása, illetve meghiúsulása. Az iroda tapasztalatai szerint kevesebb a "hagyományos" felvásárlási tranzakció, és több az értékesítés, üzletág-kiválás, illetve a célzott, alkalomszerű, úgynevezett "opportunista" ügylet, különösen a pénzügyi és az egészségügyi területen.
Az A&O szerint az európai piaci instabilitás és a növekvő állami eladósodottság lelassította, illetve elakasztotta az M&A aktivitást számos régióban és szektorban. Folytatódik a kelet felé történő eltolódás az ázsiai és csendes-óceáni piacok gazdasági befolyásának progresszív növekedésével. Az ázsiai piacokon továbbra is figyelemre méltó és domináns a kifelé irányuló M&A aktivitás, amelyet a régió folyamatos energia- és természeti erőforrás igénye biztosít. Ezen túl, a gyorsan növekvő fogyasztói populáció és az erősödő vagyonos középosztály szükségletei is ösztönzik az ázsiai, illetve az egyéb fejlődő országok M&A ügyletek iránti igényét.
"A közép-kelet-európai régióban - bár a privatizációs ügyletek többsége már lezárult, és csak kevés vagyon maradt állami tulajdonban - a kormányok túl kívánnak adni a még meglévő eszközeiken. Ilyen például a Lengyelországban folyamatban lévő négyéves privatizációs program" - fejti ki a közleményben Lengyel Zoltán. "Míg Lengyelországban a pénzügyi szektorban erős az M&A aktivitás, máshol az energiaszektor élénk e tekintetben, különösen a megújuló energiák, például a szél- és napenergia iránti érdeklődésnek köszönhetően. Érdeklődésre számot tartó terület még az indiai társaságok műszaki alkatrészek és kapcsolódó technológia iránti igénye. Ez tendenciává is válhat, s azt eredményezheti, hogy az elmúlt 20 évben piacot kiépítő helyi cégeket most indiai befektetők vehetik át" - teszi hozzá.
A nemzetközi lassulás és a nyáron kialakult piaci nyugtalanság az összes kelet-közép-európai ország növekedési kilátásait negatívan érintette. Bár a gazdasági vezetők reménykedtek abban, hogy a piaci növekedés 2011 második felében felélénkül majd, ez nem következett be, ami az M&A aktivitásra is hátrányosan hatott.
Az elmúlt évben Magyarországon kevés magántőke-befektetés történt. A folyamatban lévő tranzakciók zárását a jelenlegi magyar kilátások nehezíthetik, ezért a piaci szereplők elhalasztják további befektetési terveik megvalósítását - ismerteti az ügyvédi iroda.
Lengyel Zoltán szerint a magyar piacon a nagy nemzetközi cégek átszervezései, a külföldről vezényelt, de magyarországi érdekeltségeket is érintő M&A tevékenység, valamint a bankok esetlegesen alkalmazott új követelés-érvényesítési technikái is hozhatnak új ügyleteket. A Magyarországon befektetni kívánó piaci szereplőknek azonban az M&A aktivitás élénkülése ellen ható globális és európai tendenciák (mint például az eurózóna válsága) mellett számos egyéb, a keresletet kevéssé ösztönző folyamattal is szembe kell nézniük.
"Ilyen a magyar gazdasági folyamatok miatt gyengélkedő hazai kereslet, vagy a különadók sújtotta bankszektor, illetve a telekommunikációs és gyógyszercégek által mozgósítható források hiánya. A piaci szereplők ezért valószínűleg továbbra is várnak még értékesítési tranzakcióik megvalósításával, így 2012 első felében nem tartjuk valószínűnek a hazai M&A piac számottevő élénkülését" - idézi a közlemény az A&O budapesti irodájának vezető partnerét.
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









