Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Csak a briteknél lett jó a szolgáltatási PMI
A szerdai feldolgozóipari PMI-kel ellentétben többnyire csalódást jelentő beszerzési menedzserindexek láttak napvilágot pénteken a szolgáltatások területén.
A fontosabb gazdaságok közül elsőként, hajnalban az HSBC által számított kínai mutató jelent meg, amely a vártnak megfelelően 52,5 pont lett. Ezután publikálták a német adatot, amelynek 53,7 pontos értéke enyhe csalódást jelentett, hiszen egy hónappal ezelőtt még 54,5 ponton állt az index. Ugyanakkor a mostani érték is tavaly június óta a második legjobb adat. Bár az eurózóna aktuális indexe is az elmúlt öt hónap második legmagasabb értéke, lényegesen alacsonyabban, mindössze 50,4 ponton áll, ami minimálisan kevesebb mind a vártnál, mind a decemberi értéknél alacsonyabb.
Európában leginkább a brit szolgáltatóipar jövője néz ki a legjobban, hiszen a januári PMI 56 pontos értéke 2011 márciusa óta a legmagasabb és jócskán túlteljesítette a várt 53 és a decemberi 54 pontot is.
mfor.hu

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









