Csak a többségi állami tulajdonú cégeknél csökken 15 százalékkal a bértömeg


Csak a többségi állami tulajdonú cégeknél csökkentik az idén legalább 15 százalékkal a bértömeget és csak a közpénzzel gazdálkodó szervezeteknél lesz kétmillió forint a bérplafon - közölte Fellegei Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az MTI-vel pénteken.

Hitelközvetítők, ügynökök, finanszírozók!
Hitelközvetítők, ügynökök, finanszírozók!

A konferencia témái:

  • jogszabályi változások, Hpt. követelményei
  • engedélyeztetés folyamata, szakmai követelmények, hatósági vizsga
  • közvetítői díj, arányosság elve, jutalék megosztása, elszámolás, továbbszámlázás
  • azonosítási kötelezettség, fogyasztókkal szemben tájékoztatás

További információk, és jelentkezés a konferenciára

"Akkor, amikor az állam hatékony gazdálkodásáról beszélünk most három dologról van szó" - mondta a miniszter. Az egyik: Orbán Viktor miniszterelnök bejelentésének megfelelően már dolgoznak a közszféra bérgazdálkodásának reformján, amely meghatározza a hatékony gazdálkodás irányát. A másik az, hogy a közpénzekkel gazdálkodó szervezeteknél kétmillió forintos bérplafont vezetnek be, a harmadik pedig a többségi állami tulajdonú cégek bértömegének 15 százalékos csökkentése.

A miniszter közlése szerint a bértömeg csökkentésében nincs benne a  munkaadók közterhe. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél lévő állami többségi tulajdonú cégek bértömegének csökkentéséből mintegy 48 milliárd forint megtakarítás lesz az idén a központi költségvetésben, de ebben az összegben nincs benne a MÁV-csoportnál a bértömeg csökkentése. A 48 milliárd forintot az MNV-nél lévő cégek 2009. évi bértömege alapján számolták. További 120 milliárd forint költségvetési megtakarítás a közszféra beszerzéseinek befagyasztásából érhető el - mondta a miniszter az MTI kérdésére.

Fellegi Tamás hangsúlyozta, hogy nincs szó tömeges elbocsátásról, főleg nem óvónőkről és ápolónőkről. Kifejtette: a vezetői szinteket csökkentik és a hatékonyabb gazdálkodás feltételeit teremtik meg. Előfordulhat létszámbővítés is, például kisposták megnyitása esetén, vagy vasúti szárnyvonalakon a személyforgalom újraindításakor, de a foglalkoztatás bővülését a kis- és középvállalkozások támogatásától várják, ami a tárca elsőszámú fejlesztéspolitikai prioritása.

A közpénzekkel gazdálkodó szervezeteknél, így a közszférában a bruttó bér legfeljebb kétmillió forint lehet. Számos olyan közpénzzel gazdálkodó intézmény van a Magyar Nemzeti Bankon kívül is, amelynek vezetői havonta több millió forintot keresnek - mondta.

A többségi állami tulajdonú cégek közül csak a nagyoknál - például Magyar Villamos Művek (MVM), MÁV, Szerencsejáték Zrt., Magyar Posta Zrt. - marad meg az igazgatóság és a felügyelőbizottság mint testület, a többinél ügydöntő felügyelőbizottság alakul. A miniszter kijelentette: a testületek szűkítése "elvi-politikai kérdés, mert az állami vagyont nem lehet klientúra-építésre felhasználni".

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Raiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forintRaiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forint

A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.