Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Csak a végén lassult kicsit a szárnyalás
Jókora erősödéssel zárt csütörtökön a BUX index, mely elsősorban az OTP-nek köszönhette jó teljesítményét. Közben a forint is rég nem látott szintekig erősödött, sőt stabilizálta magát 295 alatt.
19 141 ponton fejezte be a csütörtöki kereskedést a BUX index, ez 2,57 százalékkal volt magasabb a szerdai záróértéknél. A forgalom kifejezetten magas volt a nap végére majdnem 30 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.
A vezető részvények többsége javítani tudott, a nap nyertese az OTP volt. A bankpapírok 7,27 százalékos szárnyalást követően 4119 forintba kerültek a zárás előtt. Eközben a Mol 0,74 százalékot javított, 19 000 forintot ért, míg a Magyar Telekom 549 forintos értéke egy forinttal alacsonyabb volt a tegnapinál.
A gyógyszergyártók felemás teljesítményt mutattak: a Richter 36 550 forintos szintje 1,47 százalékkal magasabb volt, mint szerdán, míg a szektortárs Egis 1,76 százalékos gyengülést követően 16 700 forintba került.
A forint is jó napot zárt, hiszen rég nem látott szintekre erősödött az euróval szemben. A részvénypiac zárása után nem sokkal 294,22 forintot kellett adni egy euróért, ami 0,8 százalékkal volt alacsonyabb, mint tegnap. A dollárral szemben 223,57-ig kapaszkodott vissza a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 243,84 forintba került.
A vezető nemzetközi részvénypiacokon is optimista volt a hangulat, nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE 0,95 százalékkal volt magasabb a szerdai záróértéknél, míg a frankfurti DAX 1,43 százalékos pluszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 2,32 százalékkal ugrott feljebb. A Wall Streeten is jól indult a nap, de hamar elromlott a hangulat, az első pár óra után a Dow már csak 0,22 százalékos pluszban volt, míg a S&P 0,18 százalékos lecsorgást mutatott.
mfor.hu

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









