Csak az angoloknak kell a Borsodi


Az egyetlen jelentkező, a londoni székhelyű CVC Capital veheti meg az AB-InBev hét közép-kelet-európai sörgyárát - értesült a belga De Standaard című lap. Mindez azt jelenti, hogy a magyar Borsodi is új tulajdonost kaphat. Korábban Nagy Kálmán, a Concorde szakembere az mfor.hu-nak azt nyilatkozta, hogy az ilyen jellegű pénzügyi befektetők gyakran néhány éven belül tetemes haszonnal akarnak túladni a cégeken, ezért könnyen lehet, hogy ez a sors vár majd a Borsodira is. Mfor.hu-háttér.

Néhány éven belül kétszer is tulajdonost válthat a Borsodi Sörgyár, ha igazak a belga De Standaard értesülései. A lap szerint a CVC Capital kockázati tőkealap veszi meg az Anheuser Busch-InBev régiós portfólióját, azonban a vételár elmaradhat attól, amire a sörgyártó előzetesen számított.

Egyetlen jelölt

A Borsodi Sörgyár

A Borsodi Sörgyár Zrt. Magyarország egyik legnagyobb sörgyára, amely 35 évvel ezelőtt a Miskolc melletti Bőcs község külterületén kezdte meg a sör- és malátagyártást. Tulajdonosa az InBev, a világ egyik legnagyobb söripari vállalata, amely a belga Interbrew és a dél-amerikai Ambev egyesülésével jött létre 2004-ben. A vállalat világszerte közel 86 ezer embert alkalmaz, és 30 országban folytatja tevékenységét: Észak- és Dél-Amerikában, Európában, Ázsiában és az óceániai térségben. Az InBev vezető globális márkái, a hazai sörpiac prémium szegmensének termékei a Stella Artois és a Beck’s. A sörgyár termékeinek választékában megtalálható több jelentős import márka, például a Staropramen és a Löwenbrau is. A cég legnépszerűbb terméke itthon a Borsodi Sör.

Az AB-InBev még június közepén jelentette be, hogy megválik 11 közép-kelet-európai sörgyárától, köztük a magyar Borsoditól. Akkor a cég azzal indokolta hivatalosan a döntést, hogy a jövőben inkább az amerikai piacra kíván koncentrálni. A háttérben azonban arról lehetett szó, hogy mivel az AB tavaly 52 milliárd dollárért vette meg az InBev-et, most valamit vissza akar hozni a vételárból. A hírek szerint idén 7 milliárd dollár értékben kell eszközöket értékesíteni a vállalat stratégiája alapján.

Korábban több kockázati tőkealappal is hírbe hozták a sörgyártó régiós portfólióját, azonban a belga De Standaard úgy értesült, hogy végül csak a CVC Capital tett ajánlatot. A lap szerint ez annak tudható be, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben nagyon nehéz banki finanszírozást találni a hasonló ügyletekre, vélhetően a többi jelöltnek nem sikerült megszerezni a szükséges pénzt.

Az újság múlt heti cikke szerint részben emiatt a vételár alacsonyabb lehet a vártnál. Az AB-InBev korábban legalább 2,6 milliárd dollárt szeretett volna kapni a sörgyárakért, azonban a szakemberek azt már akkor is túlzónak minősítették, mivel a régió két legnagyobb piaca, Ukrajna és Oroszország nincs benne a csomagban. Ott ugyanis a hírek szerint majd külön értékesítené érdekeltségeit a vállalat.

A belga lap értesülései szerint éppen azért, mert mindössze egy érvényes ajánlat érkezett, az AB-InBev minden bizonnyal el is fogadja majd azt, még akkor is, ha a vártnál kevesebb pénzhez jut az eszközök eladásából. Végül a hírek szeirnt 2 milliárd dollár körül lehet a nyertes ajánlat.

Kell-e félteni a Borsodit?

A CVC Capital pénzügyi befektetőként venné meg az AB-InBev közép-kelet-európai portfólióját, ami azt jelentheti, hogy néhány éven belül jókora haszonnal akarnak majd túladni rajta.

A befektetési cégeknél sok elköltetlen pénz van, amit most igyekeznek befektetni. A hasonló felvásárlásokat általában csak minimális részben fedezik saját tőkéből, többnyire hitelt vesznek fel. "A söripar előnye ebből a szempontból, hogy erős készpénztermelő képessége miatt könnyen kapnak rá hitelt a társaságok" - válaszolta még júniusban az mfor.hu kérdésére Nagy Kálmán, a Concorde Vállalati Pénzügyek Kft. ügyvezető igazgatója.

Ezek a befektetési társaságok általában évi 20-25 százalékos hozamelvárással dolgoznak. Az ilyen felvásárlások esetében legtöbbször néhány éven belül, jókora nyereséggel túl is adnak a cégeken. Így tehát könnyen elképzelhető, hogy pár éven belül kétszer is gazdát cserél majd a Borsodi Sörgyár. "Egyes esetekben az is elképzelhető, hogy a megvett portfóliót bővítik, így később drágábban tudnak rajta túladni" - emelte ki a Concorde munkatársa.

A szakember szerint a válság elmúltával ismét felerősödhet majd a szakmai befektetők érdeklődése a szektor iránt, vélhetően erre számít a CVC Capital is.

Beke Károly

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.