Csak konzultációra jön ősszel az IMF, de nem tudni mikor


Magyarország még nem kért időpontot a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások újraindítására - közölte az IMF szóvivője csütörtökön, azt követően, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumban korábban a tárgyalások őszi felújításáról nyilatkoztak.

Gerry Rice szóvivő rendszeres sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy az IMF kész Magyarországgal a tárgyalások újraindítására, az IMF-küldöttség budapesti látogatására vonatkozóan azonban nincs időpont. Hozzátette: kapcsolatban állnak a magyar illetékesekkel, hogy áthidalják a még fennálló nézetkülönbségeket.

Eddig sem volt, és a jövőben sincs szükség új hitelmegállapodásra, tehát az IMF-fel az őszre tervezett tárgyalásoknak nem célja egy újabb kölcsönmegállapodás megkötése - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán.

A magyar állam a rendelkezésére álló IMF-EU-Világbank hitelkeretből 2009 júliusa óta nem kezdeményezett lehívást, a piaci alapú finanszírozás megoldott, és az ország a következő időszakban is a piaci források igénybevételével számol - szögezte le a tárca a közleményben.

A minisztérium megerősítette, hogy az IMF-fel ősszel várható tárgyalások kizárólag az IMF Alapokmánya szerinti szokásos, minden országgal megtörténő gazdaságpolitikai konzultáció keretében történnek majd.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.