Csak minimális eredménye lesz idén a kifehéredésnek


Alig több mint hatvanmilliárd forint többletbevétele keletkezik a költségvetésnek 2008-ban a gazdaság kifehéredéséből, áll az ezt vizsgáló bizottság hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében. Ennek egy része olyan intézkedésekből származik, mint a vámellenőrzések vagy a dupla minimálbér bevezetése. Vagyis a kifehéredés tartalékai csökkennek, és csak új intézkedéssekkel lehet fokozni az állam bevételeit. Mfor.hu tudósítás.

(Mfor-montázs)

A miniszterelnök még 2007 őszén kért fel egy bizottságot arra, hogy kísérje figyelemmel a feketegazdaság kifehéredésének folyamatát. A bizottság első jelentése februárban került nyilvánosságra: abban a tavalyi évre vonatkozólag mintegy 80-100 milliárd forintra becsülték a gazdaság kifehéredéséből származó költségvetési többletbevételt. A mostani jelentés 2008 első félévére vonatkozik, amikor - a becslések szerint - a "tisztulás" hatása mintegy 30-40 milliárd forint volt.

Egyre több dolgozót jelentenek be

Ezt az eredményt a bizottság szerint az adóellenőrzések szigorításával érték el. Ennek következtében a magánszféra esetében jelentősen javult a helyzet a foglalkoztatottak bejelentése terén: míg 2007 elején kétmillió 165 ezer volt a bejelentett munkavállalók száma, addig 2008-ban kétmillió 340 ezer.

A munkanélküliség eközben nőtt, ami az állami szféra romló foglalkoztatottsági mutatóinak köszönhető. Itt még jelentős tartalékok vannak, mert az eltitkolt járulék és adó összege becslések szerint 400 milliárd forint lehet. A feketefoglalkoztatás jellemzően az építőiparra, a vendéglátásra és a vagyonvédelemre koncentrálódik.


Az új áfa-törvény hatására mintegy 3-5 milliárd pluszbevétele keletkezett az államnak. Ez az úgynevezett fordított áfa-fizetés, illetve a fiktív számlák miatt bekövetkező visszaélések csökkenése miatt következett be.

Jelentkezzen most!
Jelentkezzen most!

Hogy harmóniában legyen családjával, karrierjével!

Szülőképző tréning

Szintén pozitív hatásként jelentkezett a jövedelem és a nyereség kapcsán létrejövő minimum rendelkezések eredménye. Itt a pozitív adóalap-többlet 16 milliárd forint, aminek adóhatása 1,2 milliárd forint.

Az ellenőrzések szigorításának köszönhető, hogy a dohánytermékekből 5,5 milliárd forinttal több adó folyt be. Igaz, ennek jövőbeni hatása már nem lesz, hiszen ez egyszeri tétel, és ha sikerül is elkerülni a visszaszürkülést, akkor sem várható újabb többletbevétel.

Érdekes, hogy a Fekete István, Ligeti Csák és Pataky Péter által alkotott bizottság a kifehéredés hatását valamivel nagyobbra becsüli, mint a Pénzügyminisztérium, amely 2008-ra ötvenmilliárddal számol. A bizottság viszont valamivel több mint hatvanmilliárd pluszt jelez előre. A jelentés azonban hangsúlyozza, hogy az idén már csak személyi jövedelemadóból és járulékokból keletkezik nagyobb fehéredés.

Merre tovább?

Úgy tűnik, hogy a kifehéredés kezdi felélni tartalékait, és a jelenlegi rendszerben már egyre kevesebb pluszbevételt fog hozni. A bizottság szerint hagyományos eszközökkel, évtizedes tabuk megdöntése nélkül nem lehet küzdeni a feketegazdaság ellen. Az államnak eltökéltnek kell lennie abban, hogy becsukja kiskapukat, és fellép a társadalmi együttélés normáit megszegőkkel szemben.

A bizottság azt tervezi, hogy találkozik Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, hogy konkrét javaslatokat tegyen számára. Úgy vélik azonban, hogy adócsökkentéssel nem lehet elősegíteni a gazdaság kifehéredését.

VMI

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Mesél a Malév múltjaMesél a Malév múltja

Február 3-án hajnalban, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel a Malév repülőgépek. A nemzeti légitársaság története 1946 és 2012 között.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:27 ] Végre leszállt a Malév - olm
" Zsiday Úr! Elmagyarázná nekem, hogy a Malév 2010. év..."
[ 02:11 ] Malév után következik a BKV? - borosspet
" Ender: (...) Vannak olyan dolgok, amelyeket nem érde..."
[ 2012-02-03 ] Vámosi: ha van mód béremelésre, érdemes a SZÉP-kártyát alkalmazni - Sztrogoff
" Sztrogoff: "Ha üzenni akar az mfor.hu szerkesztőségé..."
[ 2012-02-03 ] Pénteken reggel leállt a Malév - banhegyi
" Orbán csontvázára lenne jó most már rátalálni. Na ne..."
[ 2012-02-02 ] Nem elég öreg a rally, hogy megpusztuljon - tözsdebéka
" Hihetetlen,de jan.9.-e körül fordult át pozítív tart..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.