Népszava: csak négymillió forint végkielégítés felett jön a 98 százalékos büntetőadó


A közszférában dolgozók nem 98 százalékkal adózó végkielégítése a kormány által hangoztatott kétmillió forint helyett akár négymillió forint is lehet - állítják szakértők a Népszava szerint.

A napilap csütörtöki számában megjelent cikk ismerteti, hogy a végkielégítésekről szóló jogszabályt augusztus 13-án hirdették ki, ám október elsejétől januárig visszamenőleges hatállyal lép majd életbe. Az előírás megalkotóinak célja az volt, hogy a kétmillió forintot meghaladó végkielégítések 98 százalékos kulccsal adózzanak már az év elejétől visszamenőleg. Így az Orbán-kormánynak gyakorlatilag nem kell kifizetnie az általa eddig elbocsátott, illetve az őszi választások után elküldeni tervezett több tízezer közalkalmazott járandóságát - írja a Népszava.

A végleges szöveget úgy is lehet értelmezni, hogy az elküldött személynek kétszer kétmillió forint feletti - egyszer a hatvan napon belüli, majd az azon túli - jövedelmét terheli csak a különadó. Ez azt jelenti, hogy a kormánypárt a duplájára emelte az adómentes sávot, és számos extra adózás alóli kivételt is beiktatott (Ilyen például a szabadságmegváltás vagy egyes jutalomtípusok) - olvasható a napilapban.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.