Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Csak vicc az erős dollár - egészen más a Fed célja
A Fed erős dollárról beszél, ám ezt senki nem hiszi el, hiszen a tettei mást tükröznek. Az amerikai jegybank célja, hogy az infláción keresztül magasan tartsa az eszközök árát, ezzel erősítse a gazdaságot, és tegye versenyképesebbé az amerikai munkaerőt. Ezt látva egyelőre nem érdemes árral szemben úszni.

Próbálja ki kereskedési rendszerünket kockázatok nélkül.
Ingyenes letöltés, élõ árak, kockázat nélküli kereskedés!
A várva várt első kamatdöntés utáni konferencia nem sok újdonságot hozott. Amint azt már többen elemezték, a Fed az idei évre valamelyest gyengébb növekedést vár (főleg az első negyedéves gyengélkedés miatt) és valamivel magasabb inflációt, ami persze szerintük csak átmeneti. Ami egy kicsit komikus, hogy megerősítette, hogy az USA-nak érdeke az erős dollár, melyet senki sem hisz el.
Ezt jelzi, hogy a befektetők 95 százaléka (!) negatív a dollárra, így az megy a kitaposott úton, és gyengül. A Fed jó ideig nem fog emelni, így sokan, akik idei emelést várnak csalódhatnak. Bernanke egyelőre még csak azon gondolkodik, hogy az esetleges lejáró kötvényeket nem fekteti újra be, ez lenne nála az első monetáris politikai szigorítás. Ettől egy kamatemelés fényévnyire van.

Amúgy el lehetne gondolkodni, hogy egy kamatemelés mit okozna. Gyakorlati hatása annyi lenne, hogy a hozamgörbe elkezdene laposodni, a hosszú lejáratok jelentősen kevesebbet emelkednének, mint a rövidebb oldal. A piac kicsit korrigálna, nyersanyagok bezúgnának egy időre, de utána megszoknák, és ismét emelkedés indulna. A lényeg itt nem a kamatemelés, hanem a QE-nek a visszavonása, hiszen ez utóbbinak közvetlen hatása van egy lassú 1 százalékos emelésnek meg közvetett. Nem hiszem, hogy emiatt csökkene a hitelezés.
Mivel a hozamok nem emelkednek (Fed, piac short, Japán, Kína tovább veszi a kötvényeket), ezért a dollárban jön ki minden "feszültség". Az erősödő EUR csökkenti az erősebb ECB-kamatemelés valószínűségét, ami lassítja az európai (core) hozamemelkedést. Alacsony kamatok, lassuló kamatemelés, további laza Fed politika tovább gerjeszti az inflációt a nyersanyagokban, részvényekben, kötvényekben. És ez a Fed célja!
Egy eszközértékű, asset based gazdaságban, ahol a megtakarítások kötvényben, részvényben vannak, ezeket magasan kell tartani, gyengülő dollárral növelni kell a külföldi valutákban befektetett eszközök értékét, növelni kell az amerikai munkaerő versenyképességét, a szolgáltatószektort ismét beiindítani, további kutyahotelek, kutyapszichológus-praxisok nyitását ösztönözni (amúgy szeretem a kutyákat).
A sok pénz a rendszerben elhiteti velünk, hogy minden olcsó, befektetésre késztet alternatíva híján, és nem azért mert fuindamentálisan oly nagyon meg vagy győződve. Már az utolsó piaci medve, David Rosenberg, aki egyébként egy nagy elme, már ő is belátta, hogy a fundamentumok, a gyenge lábakon (papír, pénz) álló fellendülés nem számít, amíg nincs komoly jegybanki szigorítás. Láttuk mi a Fed célja, nem érdemes ellene küzdeni.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok


Varga Péter

Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









