Csaknem teljesen visszaesett a Csalagút nyeresége



A Csatorna-alagutat működtető Eurotunnel részvénytársaság 1,4 millió euró adózás utáni nyereséget ért el tavaly az egy évvel korábbi 34 millió euró után. A 96 százalékos visszaesés egy tűzeset, a gazdasági válság és a vonatforgalmat karácsonykor napokra megbénító tél következménye a cég kedden megjelent közleménye szerint.

A Franciaországot Nagy-Britanniával összekötő alagútban a rendkívül fagyos decemberi időjárás miatt napokra leállt a vonatforgalom, miután egymás után hat Eurostar-szerelvény elromlott és bennragadt az alagútpár London felé tartó ágában. A 300 kilométeres sebességgel közlekedő szupervonatok elektronikai berendezéseit a külső hideg, és a Csatorna-alagút meleg, párás levegője közti különbség, valamint a szerelvények által beszívott és az alagútban olvadni kezdő hó tette tönkre, éppen a karácsony előtti csúcsforgalomban.

A profitot apasztó forgalomcsökkenés további oka a 2008 őszi tűzeset, amely hónapokig tartó fennakadásokat okozott. A nyereséget a gazdasági válság is visszavetette - mondta Jacques Gounon vezérigazgató, aki a nehézségek dacára bizakodó; a társaság várakozásai szerint a válság enyhülésével, a kereskedelem élénkülésével az év vége felé az alagút részaránya ismét elérheti a korábbi, 38 százalékos részarányt a kontinens és Nagy-Britannia közti teherforgalomban. Ez tavaly 32 százalékra csökkent.

A Csalagútnak is nevezett alagutat üzemeltető brit-francia részvénytársaság bevétele 2009-ben 571 millió euró volt, 16 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Egyedül a karácsonyi Eurostar-káosz 8 millió eurós kiesést okozott.

MTI





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.