Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Csalódást okozott az Alcoa
Felemásan indult a negyedéves vállalati jelentésszezon az Egyesült Államokban: a beszámolási időszakot hagyományosan megnyitó Alcoa, a legnagyobb amerikai alumíniumipari cég csökkentette ugyan a veszteségét, eredménye azonban elmarad az elemzői várakozásoktól.
Felemásan indult a negyedéves vállalati jelentésszezon az Egyesült Államokban: a beszámolási időszakot hagyományosan megnyitó Alcoa, a legnagyobb amerikai alumíniumipari cég csökkentette ugyan a veszteségét, eredménye azonban elmarad az elemzői várakozásoktól.
A New Yorkban, helyi idő szerint hétfőn, tőzsdezárás után kiadott jelentés szerint a társaság adózás utáni vesztesége 277 millió dollárra, részvényenként 28 centre csökkent 2009 utolsó negyedévében a részvényenként 1,49 dolláros mínusznak megfelelő egy évvel korábbi 1,19 milliárd dollárról.
Az egyszeri tételeket nem számítva az Alcoa részvényenként 1 cent működési eredményt ért el, szemben az elemzői előrejelzések 6 centes átlagával.
A cég bevétele a 2008 negyedik negyedévében elért 5,68 milliárd dollárról 5,43 milliárd dollárra csökkent tavaly szeptember és december között, ami ugyanakkor 18 százalékos emelkedés a harmadik negyedévihez képest. Iparági elemzők 4,86 milliárd dollár bevételre számítottak.
A társaság szerint tavaly év végén javult a piaci környezet, az eredményt azonban megterhelték a szerkezetátalakítás költségei és egyéb egyszeri tételek, valamint kedvezőtlen árfolyamhatások.
Előzőleg, 2009 harmadik negyedévében az Alcoa szerény, 39 millió dollár - részvényenként 4 cent - nyereséget ért el, megszakítva az akkor már három negyedéve tartó veszteségsorozatát. A tőzsdezárás utáni kereskedelemben az Alcoa részvénye 5 százalékkal gyengült.
A főként az autóiparban és a repülőgépgyártásban használt alumínium tonnánkénti ára 3380 dolláron tetőzött 2008 júliusában, majd a világméretű gazdasági válság elmélyülésével párhuzamosan 35 százalékkal esett és a mélypontról igen lassú ütemben emelkedik. Hétfőn a londoni piacon tonnánként 2330 dollárt ért az alumínium.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









