Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Csányi: ötven százalék az esély az ukrán leány eladására
"2008 a bank történetének eddigi legnehezebb éve volt. Emellett pozitív volt az elért eredmény, főleg a sok viharral tarkított második félév tükrében" - mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója pénteken, a bank negyedik negyedéves eredményeinek bemutatása alkalmával. Az ukrán leányvállalat eladásával kapcsolatos híreszteléseket úgy kommentálta: ötven százalék az esély arra, hogy változás lesz a leányvállalati struktúrában. Kiderült az is, hogy a cég idén 500 fős elbocsátást tervez Magyarországon.
Csányi idén 150 milliárdos profitra számít (Fotó: MTI) Az egyszeri tételek nélkül az OTP eredménye 219 milliárd forint volt tavaly, ez megfelel a módosított várakozásoknak. Emellett 120 milliárd forintos céltartalék-képzés és 34,8 milliárdos goodwill-értékvesztés jellemezte 2008-at.
"Az OTP tőkehelyzete továbbra is kiemelkedő, a Tier1-ráta 11,2 százalékos volt a tavalyi év végén, sok feltőkésített bank sem rendelkezik hasonló mutatóval" - magyarázta Csányi Sándor. Az elnök szerint a lejáró hitelek fizetése mellett 1,3 milliárd eurós tartaléka van a banknak 2009-re, ha egyetlen eurónyi forrást sem von be. "Fontos kiemelni, hogy a külföldi leányvállalatok hozzájárulása nőtt az eredményen belül, a 2007-es 25 százalék után tavaly 31 százalékát adták a nyereségnek" – tette hozzá az elnök.
Nőtt a problémás hitelek aránya
Az OTP elnöke szerint a bank annak köszönhetően tudott a rossz körülmények között is ilyen jól teljesíteni, hogy időben tettek intézkedéseket a likviditási válság megoldása érdekében. A nem fizető hitelek aránya ugyanakkor az OTP-nél is nőtt a 2007-es 4,2 százalékról 5,4 százalékra.
Emiatt szükség volt a korábbinál nagyobb céltartalék képzésére is: a 2007-es 49 milliárd forint után 2008-ban 120 milliárdot szánt erre a célra az OTP, emellett 34,8 milliárd forint volt a goodwill-értékvesztés - fűzte hozzá a bank elnöke.
Az OTP részvényesei 101,72 forint osztalékot kapnak
Tárgyalásokon puhítaná a tranzakciós adót az OTP
OTP: 33,4 milliárdos a végtörlesztés végső számlája
Nem emeli Csányiék fizetését az OTP
Erdei Tamás és Gresa István az OTP igazgatóságának új tagjai
Megszavazták a 100 forintos OTP-osztalékot
"Figyelembe véve a körülményeket, 2009-ben 150 milliárd forint körül lehet a bank profitja, de ez egy konzervatív becslés" – vélekedik Csányi Sándor. Urbán László, a bank vezérigazgató-helyettese azt emelte ki, hogy ez az eredmény 4-5 százalékos betétállomány-növekedéssel érhető el.
Urbán a devizahitelek drágulásáról: nem a bank a felelős
"Eddig is rugalmasan kezeltük a bajba jutott devizahitelesek problémáit, ezen továbbra sem fogunk változtatni. Fontos, hogy azok, akik nehezen tudják fizetni törlesztőrészleteiket, ne halmozzanak fel adósságot, hanem forduljanak a bankhoz, és közösen találjunk megoldást" – emelte ki Csányi Sándor. Az elnök szerint egyébként a japán jenben felvett hitelek után még mindig alacsonyabb a törlesztőrészlet, mint a forint- vagy a frankhitelek esetében.
A cég vezérigazgató-helyettese úgy véli: nem a bankok tehetnek arról, hogy a devizahitelesek bajba jutottak a forint gyengülése miatt, hanem a gazdaságpolitika és a monetáris politika irányítói a hibásak.
Csányi Sándor szerint a tőkére vetített megtérülés tekintetében Európa és a világ élvonalába tartozik az OTP: ez az egyszeri hatások nélkül is 21,8 százalékos volt.
Az OTP-részvények árfolyamával kapcsolatban elmondta: 2002-ben 59 milliárd forintos eredmény mellett voltak ilyen olcsók a papírok a tőzsdén.
Csányi Sándor szerint idén a hitelkihelyezés visszaesésére és a céltartalék-képzés további növekedésére számítanak, a forint árfolyama pedig az utóbbi hetekben látott szint környékén ingadozhat.
Mégsem olyan nagy a baj Ukrajnában?
"Az ukrán leányvállalat koránt sincs olyan rossz állapotban, mint amire a drámai hírek utalnak. Az általános vélekedésnél jobbak a kilátások" – mondta el Urbán László. Szerinte Ukrajna külső államadóssága kezelhető, kicsi az esély az államcsődre és a hrivnya további meredek gyengülésére.
Az utóbbi hónapokban megjelentek olyan híresztelések, melyek szerint az OTP az ukrán leányvállalat eladását tervezi. Csányi Sándor ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy eddig sem cáfolták ezeket az információkat, ötven százalék az esély arra, hogy változás lesz a leányvállalati struktúrában.
Urbán László szerint az ukrán leányvállalatnál biztosan lesz még értékvesztés a portfólióban, azonban ez nem lesz drámai. A magyar bank számításai szerint tovább fog emelkedni a nem fizető hitelesek aránya, erre próbáltak felkészülni a céltartalék képzésével.
Szintén az utóbbi hónapokban terjedtek el olyan hírek a piacon, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank tulajdonrészt venne az OTP-ben. Csányi ezzel kapcsolatban elmondta: tárgyalnak az EBRD-vel, elképzelhető valamilyen együttműködés,de semmiképp sem új részvények kibocsátásával.
A tőzsde jól fogadta az eredményeket
A pénteki nyitáskor felfelé indultak az OTP-részvények a Budapesti Értéktőzsdén a 2008-as számok megjelenése után. Délelőtt 2450 forint körül ingadozott az árfolyam, ami több mint 2 százalékkal volt magasabb a csütörtöki záróértéknél.
A gyorsjelentést megelőző napokban sok volt a spekuláció a bankkal kapcsolatban, szerdán például komoly kilengések voltak az árfolyamban, mivel senki sem tudta, mire számítson az eredmények közlésekor.
500 fős leépítés jöhet itthon
Az OTP elnöke úgy véli, a válság a hazai bankpiacon azzal járhat, hogy kevesebb lesz a magyarországi pénzintézet. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ha eladásokra kerülne sor "lenne olyan bank, ami az OTP-t is érdekelné".
Az utóbbi napokban a bankok sorra jelentettek be leépítéseket hazánkban, ezért a sajtótájékoztatón az OTP-vel kapcsolatban is felvetődött a téma. Csányi Sándor szerint egy konkrét képlet alapján számítják ki a szükséges létszámot. A jelenlegi állás szerint mintegy 500 fős leépítésre lehet számítani Magyarországon, a leányvállalatoknál pedig további elbocsátások lehetnek.
"A bankmentő csomag feltételei akkor lennének elfogadhatóak, ha az OTP-nek mentőövre lenne szüksége, azonban jelenleg ez nem így látszik" – véli a bank elnöke. Szerinte éppen ezért a kormánnyal közösen azt kellene elérni, hogy a 600 milliárd forintot szabadabban használhassák fel, hogy ennek segítségével a magyar vállalkozásokat támogassák.
Beke Károly
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









