Az OTP vezére elárulta, mi az évszázad legnagyobb üzlete


Az egészséges víz, az élelmiszer, az alternatív energia és főleg az egészségügy az a négy terület, amely a következő évtizedekben húzóágazat lesz a nemzetgazdaságokban, véli az első számú hazai pénzintézet vezérigazgatója. Szerinte ezért a jövőben a magyar gazdaságnak is ezekre az ágazatokra kellene koncentrálnia.

A mezőgazdaságban is nagy potenciált lát Csányi (Fotó: MTI)

"A következő évszázad legnagyobb üzlete az egészségügy" - mondta el Csányi Sándor a Figyelő számára adott videó-interjújában. Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint emellett az egészséges víz, az élelmiszer és az alternatív energia lesz a következő évtizedekben húzóágazat a nemzetgazdaságokban, ezért a magyar gazdaságnak is ezekre a területekre kellene koncentrálnia a jövőben.

Feledésbe merült értékeink

Hozzátette: mindegyik szegmensben "elég jó oktatási bázissal" és szakemberekkel rendelkezünk, tehát szerinte mind a négy területen ott lehetnénk a világ élmezőnyében.

"Vannak olyan hagyományos értékei a magyar gazdaságnak, amik az elmúlt időkben feledésbe merültek, miközben legalább annyi potenciált hordoznak, mint az innováció. Itt gondolok az élelmiszeriparra és a magyar mezőgazdaságra, (…) egy ország ott tud előretörni, ahol a legjobbak az adottságai" – magyarázta.

Úgy véli, emellett a termálenergiában rejlő lehetőségeket sem használjuk ki, sem gyógyászati, sem alternatív energia szempontjából.

A megvalósításkor csúszunk el 

A vezérigazgató abban is nagy problémát lát, hogy a gyakorlatban nem tudjuk kihasználni a magyar innovációs készséget - a prototípusból vagy a már igazolt kutatási koncepcióból nem tudunk olyan terméket, eljárásokat előállítani, ami piacképes és tömegméretekben eladható. Szerinte ennek oka, hogy nincs tapasztalat és nincs elég tőke. 

Ezzel kapcsolatban megjegyezte: az OTP elsősorban azokra a kutatásokra fog fókuszálni és olyan vállalkozásokba száll majd be, amelyek abban a szakaszban vannak, hogy már igazolt a kutatási koncepció. Tehát a prototípus előállítását vagy a prototípusból az ipari termelést lehetővé tevő eljárások kidolgozását hajlandóak finanszírozni, fűzte hozzá.

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Mesél a Malév múltjaMesél a Malév múltja

Február 3-án hajnalban, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel a Malév repülőgépek. A nemzeti légitársaság története 1946 és 2012 között.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:27 ] Végre leszállt a Malév - olm
" Zsiday Úr! Elmagyarázná nekem, hogy a Malév 2010. év..."
[ 02:11 ] Malév után következik a BKV? - borosspet
" Ender: (...) Vannak olyan dolgok, amelyeket nem érde..."
[ 2012-02-03 ] Vámosi: ha van mód béremelésre, érdemes a SZÉP-kártyát alkalmazni - Sztrogoff
" Sztrogoff: "Ha üzenni akar az mfor.hu szerkesztőségé..."
[ 2012-02-03 ] Pénteken reggel leállt a Malév - banhegyi
" Orbán csontvázára lenne jó most már rátalálni. Na ne..."
[ 2012-02-02 ] Nem elég öreg a rally, hogy megpusztuljon - tözsdebéka
" Hihetetlen,de jan.9.-e körül fordult át pozítív tart..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.