Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Csányi: minél előbb euró kell
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint rövid távon a válságkezelés megköveteli a forint árfolyamának védelmét, ha kell további jegybanki kamatemeléssel és piaci intervencióval, és az államnak meg kell mutatnia, hogy képes az egy éven belül esedékes 5 milliárd eurós fizetési kötelezettségeinek teljesítésére.

Csányi: nagyon kockázatos a tranzakciós adó
Csányi: remélem, nem jönnek már újabb adók
Csányi: Magyarország alááshatja hitelességét
Csányi Sándor: a devizahitelek átváltása miatt elszabadulhatnak a kamatok
Robbanásszerűen nőhet az OTP nyeresége a következő években
Csányi Sándor a válság kormányosa
A Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában Csányi vasárnap este hangsúlyozta, hogy drasztikusan csökkenteni kell az államháztartás hiányát - ő személy szerint nullára csökkentené azt -, és ezzel együtt a munkát terhelő járulékokat is mérsékelni kell.
A bankvezető szerint már jövőre be kell vezetni a forintot az ERM 2 árfolyamrendszerbe és minél előbb csatlakoznia kell Magyarországnak az eurózónához. Meg kell próbálni elérni azt, hogy soron kívül csatlakozhasson az ország az eurózónához, és ezért bármilyen feltételeket el kell fogadni. Egy ilyen akció sikerének Csányi 50 százalék esélyt ad.
Csányi Sándor szerint a politikai erőknek konszenzusra kellene jutniuk a nyugdíj, az egészségügy, az oktatás és az önkormányzati finanszírozás reformjának kérdésében. Ezekben az ügyekben nem lehet elvesztegetni még 1-1,5 évet - tette hozzá.
A rövid távú intézkedések taglalásakor az OTP Bank első embere hangsúlyozta, hogy abból a mintegy 26 milliárd euróból, amely az ország rövid lejáratú adóssága 16 milliárd euró a bankrendszeré, vagyis a bankok és külföldi tulajdonosaik hitelkapcsolata, azaz nem jelent problémát. A fennmaradó összegből 5 milliárd a cégeké, és azon belül is a multinacionális vállalatoké, vagyis ugyancsak nem okoz problémát.
A bankvezető szerint nem annyira a jelenlegi 280-as euró/forint árfolyama a probléma, hanem az, hogy a 240-es szintről nagyon gyorsan esett a forint erre a szintre. Az egyensúlyi árfolyam 270-körül van értékelése szerint, vagyis korábban felül, most kissé alul értékelt a magyar deviza. Azonban ez még kedvező is a vállalkozások versenyképessége szempontjából - jegyezte meg Csányi. Reményei szerint a jegybanki alapkamat 3 százalékpontos emelése és a kapcsolatfelvétel a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) elegendő lesz a magyar deviza helyzetének stabilizálására.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









