Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Cséfalvay: megújul a hazai kutatás-fejlesztés
Jövő évtől megújul a kutatás-fejlesztés intézményi, finanszírozási rendszere, jogszabály tisztázza a kutatás-fejlesztés fogalmát - közölte Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára a Napi Gazdaság Az ötlettől az üzleti sikerig című konferenciáján szerdán Budapesten.
Az államtitkár az innovációs stratégia kapcsán leszögezte: a cél, hogy az ország 2020-ra a GDP-arányos k+f ráfordítását 1,8 százalékra növelje a mai 1,14 százalékról. Megjegyezte: ma az uniós átlag e terén 1,9 százalék, Magyarország az évtized végére juthat el a mai uniós átlaghoz. Ehhez minimum 10 ezer új kutató-fejlesztő munkahelyre lesz szükség - húzta alá az államtitkár.
Azt mondta: az innovációs területen a kormány kezelhetetlen intézményi és finanszírozási rendszert örökölt. Az átalakítás első lépéseit megtették, létrejön a Nemzeti Innovációs Hivatal, amely ügynökségként működik majd, a jövő év első felében várhatóan létrehoz egy brüsszeli irodát is.
Cséfalvay Zoltán: a magyar gazdaságot fel kell készíteni az uniós k+f+i források megszerzésére
Jelentősen átalakul a k+f adókedvezmények rendszere
Az EU kevéssé vonzó a kutatásra és fejlesztésre áldozó cégek szemében
A gyógyszeripari k+f kedvezményre új rendszert dolgoz ki a kormány
Egis: veszélybe kerülhet a kutatás-fejlesztés
Cséfalvay Zoltán a finanszírozás részleteiről szólva elmondta: az innovációs alap a kormányváltáskor 200 millió forintos kötelezettségvállalást görgetett maga előtt, ez az oka annak, hogy idén nem lehetett kiírni új pályázatot, és annak, hogy jövőre korlátozott lesz a pályázati összeg.
Kitért arra is, hogy a finanszírozási rendszer változásával már nemcsak a kutatást-fejlesztést nem végző cégek fizetnek be az alapba a jövő évtől, hanem valamennyi közép- és nagyvállalat, a társasági adóalapból való leírhatóság megmarad. Úgy fogalmazott: tarthatatlan volt az eddigi működés, amelyben elvileg az állam is befizetető volt; az állam ugyanis 2010 előtt nem tette hozzá az alaphoz ígért forrásokat, vagy ha igen, akkor azt külföldről felvett hitellel tette.
Január 1-től az innovációs alap zárt kassza lesz, 46 milliárd forinttal működik majd, ebből 32 milliárd forint a kötelezettségvállalás, így jövőre 13,5 milliárd forint lesz hozzávetőleg a szabad forrás, amelyre pályázatokat írhatnak ki - emelte ki.
Van esély arra, hogy ez az összeg nagyobb legyen, ez pedig a kormány előtt lévő növekedési programtól függ - mondta Csévalvay Zoltán. Hozzátette: a zárt kasszával hosszútávra is kalkulálható lesz a finanszírozás.
Az intézményrendszer, a finanszírozás változása mellett két jogszabály is változik: a jövő évi költségvetés részeként egyértelműsödik a kutatás-fejlesztés fogalma február 1-jei hatályba lépéssel, és ekkortól lehet majd hatósági igazolást is kérni az innovációs tevékenységről.
Az államtitkár elmondta még, hogy ez európai uniós szakpolitikák egyetlen nyertes területe a kutatás-fejlesztés-innováció, amelyre a következő, 2014-2020-as tervezési ciklusra a mostani 53 milliárd euróról folyó áron számítva 87 milliárd euró jut majd a Horizont 2020 elnevezésű program keretében.
Aláhúzta: az óriási mértékben növekvő forrásokhoz kapcsolódik még közel 60 milliárd euró, amelyet a strukturális alapokból lehet elérni. Ennek kapcsán az államtitkár megjegyezte: míg a kohéziós és strukturális források az országokra "dedikálva" járnak, az innovációs pénz elérésének egy szempontja van, ez pedig a kiválóság; a források megszerzéséért egész Európa versenybe száll.
Cséfalvay Zoltán kitért arra is hogy a k+f támogatás három nagy területre koncentrálódik: a tudományos kiválóság, az ipari alkalmazások, a nagy társadalmi kihívások támogatása.
A jelenlegi, 2013-ig futó uniós keretprogramból a hazai vállalkozásoknak, kutató intézeteknek összesen 160 millió eurónyi támogatást sikerült Magyarországra hozniuk, ez e keretből kifizetett összes támogatás 0,77 százalékát jelenti; Magyarország hozzájárulása az unió GDP-jéhez 0,8 százalék - mondta azzal, hogy az ország gazdasági súlyának megfelelő arányban részesült a támogatásból. Megjegyezte: ezzel nem lehet az ország elégedett, hiszen például Észtország saját gazdasági súlyához képest háromszor annyi forrást tud a pályázati rendszeren keresztül saját kutatási-fejlesztési programjaiba bevonna.
Azt mondta: 2014-ig két év van arra, hogy Magyarországot felkészítsék egy sokkal jobb pályázati működésre.
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









