Csődeljárást kértek az AiRUnion legnagyobb tagja ellen



Az AiRUnion legnagyobb társasága, a KrasAir ellen csődeljárást kért pénteken az Ilyushin Finance lízingtársaság, amelynek a KrasAir mintegy húszmillió dollárral tartozik, ebből csupán lízingdíjakkal négymillió dollárral - jelentette a Vedomosztyi című orosz üzleti lap hétfőn. Az AirUnion egyik fő magánrészvényese Borisz Abramovics, akinek 49 százalékos részesedése van a Malévot megvásárló AirBridge Zrt.-ben.

Az utóbbi néhány hétben az egész AiRUnion szövetség és egyes társaságai is igen súlyos anyagi helyzetbe kerültek, olyannyira, hogy gépeiket az adósságok miatt a kerozint szállító nem tankolták fel, így azok üzemanyaghiány miatt nem tudtak elindulni, s múlt héten utasok ezrei rekedtek különféle oroszországi repülőtereken.

Az AiRUnion számára az illetékes főhatóság letiltotta a téli menetrend időszakára való jegyeladásokat, ami megfigyelők szerint tovább rontja anyagi helyzetét. A szövetség társaságaiban tartott állami részvénypakettek várományosa, a Rostechnologii végül megállapodott néhány szállítóval, ezek azonban csupán e hét szerdájáig elegendő kerozint hajlandók szállítani.

Alekszandr Rubcov, az Ilyushin Finance vezérigazgatója a lapnak nyilatkozva azonban kijelentette, hogy a csődeljárásra vonatkozó kérelemnek nincs köze a szövetség jelenlegi válságos anyagi helyzetéhez. A KrasAir 2004-ben lízingelt két Il-96 típusú repülőgépet az Ilyushin Finance-tól 15 évre, de a lízingdíjakat már 2005 óta nem fizeti, ezért az Ilyushin Finance már évek óta pereskedik a pénzéért.

A Rostechnologii korábban egy bankárt és egy légitársasági menedzsert nevezett ki az AiRUnionhoz, s pénteken elismerte, hogy a szövetség nem képest törleszteni adósságait és fenntartani üzleti tevékenységét. az állami korporációhoz közelálló forrás szerint ez annyit tesz, hogy a Rostechnologii nem kezeskedik a továbbiakban például az üzemanyag fedezetéért.

A KrasAir gépeit keddtől több repülőtéren csak előzetes fizetés fejében juthatnak kerozinhoz, de Omszkban ezz az intzékedést az AiRUnion összes társaságára nézve életbe léptetik szerdán. A repülésügyi főhatóság pedig jelente: ha a járatok múlt heti több napos késései megismétlődnek, a nyári menetrend idejére is letiltja a jegyeladásokat.

A múlt héten a sajtó repülésügyi szakembereket idézve azt írta: nem zárható ki, hogy a helyzetet az AiRUnion fő magánrészvényesei, az Abramovics fivérek szándékosan idézték elő, mivel ellenzik az állami részvények átadását a Rostechnologii állami korporációnak. A szakemberek szerint  erre utal, hogy többi társaságuk, így a Sky Express, valamint a Malév - amelynek Borisz Abramovics az AirBridge Zrt. 49 százalékának tulajdonosaként közvetve résztulajdonosa - normálisan működik.

MTI/Menedzsment Fórum 





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.