Csődveszélyben a Csiki-Bege


Csődvédelmet kért autókereskedelemmel foglalkozó részlegére a Csiki-Bege cégcsoport szombaton, miután az elmúlt három hónapban nem sikerült rendezni a vállalat likviditási helyzetét - jelentette be Csiki-Bege Lajos, a cégcsoport vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Csiki-Bege Lajos elmondta: azért választották a csődvédelem eszközét - melynek során a finanszírozók legalább kétharmadának és a cégnek közösen kell rendeznie a követelések kérdését -, mert jelenleg "egyik finanszírozó a másiktól fél", mindenki a saját követelését próbálja meg érvényesíteni, akár a másik számára kedvezőtlen lépésekkel is.

Az autókereskedelem mellett az ingatlanpiac és az egészségügyi szolgáltatások területén aktív cégcsoport likviditási helyzetének megroppanása a hitelek fedezetéül szolgáló autók áresése, valamint a devizahiteleket megdrágító forintgyengülés miatt következett be - mondta el Csiki-Bege Lajos.

Az üzletember bizakodásának adott hangot, hogy a csődvédelem keretében rendelkezésre álló harminc napon belül sikerül megállapodni a finanszírozókkal. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy a csődvédelem jogintézménye nem azonos a csőddel, valamint hogy a mintegy kétszáz főt foglalkoztató cég működése ebben az időszakban is zavartalanul folytatódik.

A cégvezető rámutatott, hogy a jelenlegi piaci helyzetben az értékesítés árrése az autók megvásárlására felvett hitel kamatait sem fedezi a kereskedőházak számára. Úgy vélte, hogy az autópiac kilátásai meglehetősen borúsak Magyarországon, ezért olyan állami ösztönzőprogramot szorgalmazott, amely fellendíti a mintegy negyvenezer főnek munkát adó szektort.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.