Csökken a fizetések értéke a fejlett világban



A gazdasági válság következtében jövőre várhatóan 0,5 százalékkal csökkennek a reálbérek a fejlett ipari országokban az idei 0,8 százalékos emelkedés után - állapította meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egy tanulmányában, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra.

A Nemzetközi Valutaalap legutóbbi előrejelzéseire alapozott adatok szerint világviszonylatban az idei 1,7 százalék után jövőre 1,1 százalékkal emelkednek a reálbérek. Ez csak a feltörekvő országoknak lesz köszönhető, amelyekben a gazdaság továbbra is növekedni fog, bár az bővülés üteme lassul - jelentette ki Manuela Tomei, a munka és az alkalmazás körülményeivel foglalkozó program felelőse.

Juan Somavia, az ILO főigazgatója azt jósolta, hogy nehéz évek várnak a világ 1,5 milliárd munkavállalójára. A válság az alacsony keresetűeket és a legszegényebb háztartásokat sújtja leginkább, de a középosztálybelieket is komolyan érint. A gazdasági recesszió elleni küzdelem eszközének az ILO a minimálbérek növelését ajánlja.

"A jelenlegi helyzetben óvni kell a vásárlóerőt, és ezáltal ösztönözni a fogyasztást" - érvelnek a tanulmány szerzői, akik szerint a monetáris és a költségvetési eszközök nem lesznek elegendőek a fellendüléshez. Úgy vélik, hogy a minimálbéreket emelni kell, amennyire csak lehetséges, mert ezzel a legsebezhetőbb helyzetben lévő munkavállalók vásárlóerejét védelmezik.

Menedzsment Fórum





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.