Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Csökkenésnek indultak a bankközi kamatok
Csütörtökön mérséklődtek a bankközi kamatok a nemzetközi piacokon, miután a világ jegybankjai számolatlanul öntik a pénzt a piacra,a svájci kormány pedig 59 milliárd dolláros segélyt nyújtott a UBS banknak. Rövid távon azonban továbbra is forráshiánnyal kell számolniuk az európai bankoknak.
Az elmúlt hetekben több hónapos csúcsra emelkedett Londonban a dollár alapú bankközi hitelek kamata (Libor). Most azonban úgy tűnik, hogy az európai kormányok és jegybankok sorozatos intézkedései végre elérik céljukat, és lefelé indulhatnak a kamatok. A bankok azonban nem lélegezhetnek még fel, mivel rövid távon továbbra is nehézkes lesz a forrásbevonás.
A Brit Bankszövetség csütörtöki közlése szerint a három hónapos Libor-ráta a szerdai 4,55 százalékról 4,5 százalékra mérséklődött, így sorozatosan harmadik napja csökken a bankközi hitelek kamata. Az egy napos hitelek kamata a szerdai 2,14 százalékról 1,94 százalékra mérséklődött, ez 2004 óta a legalacsonyabb szint. Ez jórészt annak köszönhető, hogy az európai jegybankok korlátlan dolláraukciókat biztosítanak a bankoknak, illetve a múlt héten az EKB a soron kívüli összehangolt kamatdöntés keretében 50 bázisponttal mérsékelte az irányadó kamatot.
Az elemzők pozitív jelként értékelik, hogy csökkennek a bankközi kamatok, azonban figyelmeztetnek arra, hogy a mérséklődés egyelőre lassú, várhatóan nem fog egyik napról a másikra helyreállni a piac, a múlt hónapban tapasztalt pánik ugyanis hagyott nyomokat.
Az Európai Központi Bank még a múlt héten jelentette be, hogy a jövőben korlátlan dolláraukciókkal áll a bankok rendelkezésére, azaz lényegében a pénzintézetek annyi forráshoz juthatnak, amennyire szükségük van. Az EKB szerda délután közölte, hogy mostantól rosszabb besorolású értékpapírokat, illetve az eddigieken kívül más devizákat is elfogad fedezetként az aukciókon.
A piac stabilizálását segítette elő az a lépés is, hogy a svájci kormány csütörtökön bejelentette: 59 milliárd dollár értékű segélyt nyújt a UBS banknak. Az összeg kisebb részét tőkeemelés formájában kapja meg a pénzügyi cég, a többit pedig hitelként veszi fel az államtól. A UBS a hitelválság által leginkább sújtott bankok közé tartozik Európában.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









