Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Egyre kevesebb a csoportos leépítés
Csökkenő tendenciát mutatnak a csoportos létszám-leépítési statisztikák Magyarországon, de mérséklődik az igény az új munkaerő iránt is.
Az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesülete (AFIOE) szerint az elbocsátások száma 70 százalékkal elmaradt a csúcsként számon tartott márciusi adatoktól, a DGS Global Research felmérése szerint pedig a válaszadó cégek mindössze 10 százaléka számolt be arról, hogy a következő 3 hónapban elbocsátásra készül.
Az AFIOE pénteken közzétett novemberi hírlevelében megjegyzi: jelentős elmaradás látható azonban az új munkaerő-igényeknél, ami szerintük összefüggésbe hozható az októberben állást keresők számának alig egy százalékos emelkedésével.
A Perfekt Zrt. méréseire hivatkozva az egyesület hírlevele szerint a képzésekre már kevesebb magánszemély jelentkezik, a vállalkozások pedig elsősorban a rövidebb, kompetenciafejlesztő szakmai képzéseket preferálják. Az elmúlt egy évben egyértelmű a felnőttképzési piac zsugorodása.
A DGS Global Research "Képzési Benchmark Felmérés 2009" című kutatásában rámutat, hogy az összesen mintegy 380 ezer munkavállalót foglalkoztató 812 munkáltató jelentős része a szervezeti hatékonyság javításának lehetőségét a vezetési képességek fejlesztésében látja. A recesszió leküzdése érdekében jövőre a cégek 70 százaléka tervezi középvezetőinek a fejlesztését, s a vezetőképzés került a vállalati képzések toplistájának élére.
Egyre jobban felértékelődik ugyanakkor a friss felmérésben résztvevők véleménye szerint a jövőre is gondoló munkáltatóknál a tehetségmenedzsment kérdése, amely a szorult helyzetből való kilábaláshoz, és a cégek jövőbeli sikerességéhez ugyancsak fontos eszköz lehet.
A DGS Global Research szakértői ugyanakkor az elmúlt időszakban gyakran szembesültek azzal, hogy a tehetségprogramok nem találnak megfelelő fogadtatásra, nem érik el a kívánt hatást, nem épülnek be szervesen a vállalati kultúrába.
A tanácsadócég ezért a jó gyakorlatok és példák bemutatása, az információ- és tudásmegosztás híveként rendezi meg november 26-án Budapesten második tehetségmenedzsment konferenciáját. Ezen a legnagyobb hazai vállalatok, a kkv-k, a közszféra és a nonprofit szektor, a felsőoktatás, valamint hazai és külföldi vállalkozások képviselői saját tehetségmenedzsment-gyakorlatuk bemutatásával próbálják elősegíteni mások sikerességét.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









