Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A UPC kárára nőtt a Telekom
Az NHH második alkalommal készítette el televíziós gyorsjelentését, mely szerint egy hónap alatt több mint húszezren álltak át digitális televíziózásra. A piacvezető tévészolgáltató továbbra is a UPC, amely azonban vesztett részesedéséből a harmadik helyen álló Telekom javára. A Digi részesedése nem változott.

2009 júliusában több mint húszezren álltak át digitális televíziózásra, így a hónap végén már 1,061 millió magyar háztartás televíziózott ily módon, derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) gyorsjelentéséből. A hónap végén az előfizetések 43,2 százaléka volt digitális, míg júniusban ez az érték 42,4 százalékos, májusban pedig 41,5 százalékos volt.
A gyorsjelentés a tizennégy legnagyobb magyarországi műsorterjesztő önkéntes adatszolgáltatásra épül és az előfizetéses televíziós szolgáltatások piacának mintegy 80-85 százalékát fedi le. Az NHH becslései, illetve korábbi felmérései szerint közel 3 millió magyarországi háztartásban van valamilyen előfizetéses televíziós szolgáltatás – míg a fennmaradó háztartások a szabadon fogható analóg és digitális földfelszíni, illetve műholdas adásokat nézik.
A gyorsjelentésben szereplő szolgáltatók – Magyar Telekom Nyrt., Invitel Zrt., UPC Kft., FiberNet Zrt., DIGI Kft., PR TELEKOM Zrt., Zelka ZRt., TARR Kft., TvNetWork NyRt., ViDaNet Zrt., PARISAT Kft., RubiCom Zrt., Antenna Hungária Zrt. és HD Platform Kft. – július végén összesen 2,456 millió előfizetést tartottak nyilván, 8 ezerrel többet, mint egy hónappal korábban.
A digitalizáltságot jelző mutató erősödése annak köszönhető, hogy júliusban az előfizetői körön belül nőtt a digitális kábeltelevíziót, vagy IPTV-t nézők száma (12,9 százalékról 13,3 százalékra), illetve a műholdas előfizetéssel rendelkezők részesedése (29,5 százalékról 29,9 százalékra), míg az analóg kábeltelevíziós szolgáltatás részesedése 57,6 százalékról 56,8 százalékra csökkent.
A műholdas szolgáltatásokat a gyorsjelentés teljes körűen lefedi – ide sorolva az Antenna Hungária (AH) által működtetett vezeték nélküli szolgáltatást is. Ebben a szegmensben az előfizetők száma júliusban 722 ezerről 734 ezerre nőtt. A piacvezető DIGI részesedése 57,1 százalékról 55,5 százalékra, a UPC-é pedig 25,3 százalékról 24,9 százalékra csökkent, míg a Magyar Telekom 12,2 százalékról 14,2 százalékra növelte részesedését. Az AH piaci része 0,1 százalékponttal 5 százalékra csökkent, a Hello HD részesedése pedig 0,4 százalékos maradt júliusban.
A gyorsjelentés az analóg és digitális vezetékes szolgáltatások – kábeltelevízió és IPTV – piacán az összes előfizetés 75-80 százalékát fedi le. A jelentésben szereplő szolgáltatók vezetékes előfizetéseinek száma júliusban négyezerrel 1,722 ezerre, ezen belül az analóg előfizetések száma 1,411 millióról 1,395 millióra csökkent, míg a digitális előfizetések száma 316 ezerről 327 ezerre nőtt. A vezetékes szolgáltatások esetében a piacvezető UPC részesedése 0,2 százalékponttal 36,6 százalékra csökkent, a második Magyar Telekom részesedése 0,2 százalékponttal 20,9 százalékra emelkedett, a harmadik DIGI-é pedig 0,3 százalékponttal 10,7 százalékra nőtt.
A digitálisan televíziózó háztartások átlagosan 1,44 set-top-box-ot (jelátalakítót) használnak. Ezeknek a száma azt mutatja, hogy egy háztartásban átlagosan hány televízión lehet egy időben több készüléken, akár eltérő műsort is nézni. A kimutatás szerint a vezetékes szolgáltatásokat használóknál átlagosan 1,18, a műholdas szolgáltatást igénybevevőknél átlagosan 1,56 ilyen jelátalakító van, azaz a vezetékes szolgáltatásokat használóknál minden ötödik, a műholdas szolgáltatást választóknál minden második háztartásban lehetséges a több készülékes televíziózás.
A gyorsjelentésben szereplő szolgáltatók között – valamennyi szolgáltatást figyelembe véve – a UPC a piacvezető, de részesedése az egy hónappal korábbi 33,4 százalékról 33,1 százalékra csökkent. Júliusban nem változott a második DIGI 24,1 százalékos piaci része, míg a harmadik Magyar Telekom (T-Home) 18,2 százalékról 18,9-ra növelte részesedését.
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









