Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Csökkent a vásárlóerő Európában
Tavaly átlagosan 3,7 százalékkal csökkent a vásárlóerő Európában - áll az osztrák RegioData kutató intézetnek az MTI-hez eljuttatott közleményében. Számításaik szerint Magyarországon 3,5 százalékos volt a visszaesés.
Ez azt jelenti, hogy egy európai polgár számára tavaly átlagosan 360 euróval kevesebb állt rendelkezésre, hogy megvásárolja a számára szükséges termékeket, szolgáltatásokat, vagy akár takarékoskodjon. Az árfolyammozgások, illetve az esetleges leértékelések nélkül jó esetben is stagnált az európai háztartások vásárlóereje tavaly az egy évvel korábbihoz képest.
Az elemzés szerint a vásárlóerő gyengülése különösen azokat az országokat érintette hátrányosan, amelyek korábban jelentős növekedést tudtak elérni, mert kevésbé emelkedtek a bérek és fizetések, és nőtt a munkanélküliség. Ezek közé sorolták Magyarországot, a balti államokat és Izlandot az elemzők: Magyarországon 3,5 százalékos visszaesést, a balti államokban 8-15 százalékosat, Izlandon 12 százalékosat mutatott ki a RegioData. A Baltikumban például a válságot megelőzően csaknem megduplázódott a vásárlőerő a rendszerváltás óta.
Az elemzés kitért arra is, hogy tavaly tovább nőtt a szakadék a szegények és gazdagok között Európában: miközben a leggazdagabb európai országban, Luxemburgban évente átlagosan 30 ezer euró egy ottani polgár elkölthető jövedelme, Svédországban és Ausztriában 18 ezer euró, Görögországban 11 ezer euró, Moldáviában 700 euró.
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









