Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Csökkent az Alstom eredménye, de nőttek a megrendelései
Az Alstom csoport értékesítési árbevétele 10 százalékkal, mérleg szerinti eredménye 9 százalékkal csökkent a folyó pénzügyi év első felében, új megrendeléseinek értéke viszont 45 százalékkal emelkedett az előző évihez képest - írja az Alstom féléves jelentése.
A 2011-es pénzügyi év első félévében, április 1. és szeptember 30. között az Alstom Csoport értékesítési árbevétele a világgazdasági lassulás következtében csökkenő megrendelések miatt 10 százalékkal 9,4 milliárd euróra csökkent. Mérleg szerinti eredménye 363 millió euró lett, 9 százalékkal alacsonyabb az előző évi 401 millió eurós bázisnál.
Az első félévben az előző évinél 45 százalékkal magasabb, 10,2 milliárd euró értékben kapott új megrendeléseket az Alstom. A szeptember 30-i állás szerint teljes megrendelés állománya 47 milliárd euróra rúgott, ami 29 havi árbevételnek felel meg.
Az Alstom Csoport megújuló energiaforrások üzletága Brazíliában és Etiópiában szélerőművekre, Indiában és Latin-Amerikában vízierőművekre kapott jelentős megrendeléseket az első pénzügyi félévben.
A közlekedés üzletág jelentős szállítási és karbantartási megbízást nyert el Oroszországban mozdonyokra, Lengyelországban pedig nagy sebességű vonatokra.
Az áramátviteli üzletág 1,9 milliárd euró értékben kapott megrendeléseket: Szaúd-Arábiában energiahálózat fejlesztésére, Irakban pedig GIS (Gas Insulated Switchgear) állomásokra és transzformátorokra.
A hőerőmű üzletág két nagy megrendelést kapott az első félévben gőzturbinák szállítására Malajziában és Észtországban, elnyert 8 gázturbina-megrendelést, növelte a környezetvédelmi vezérlő berendezések és az erőmű szerviz-szolgáltatások értékesítését.
Az Alstom az üzleti tevékenység első félévi élénkülésére alapozva a folyó pénzügyi év második felében az értékesítési árbevétel növekedését és a költségcsökkentési program sikerének köszönhetően az üzleti eredmény javulását, ezzel párhuzamosan a szabad forgóeszközök növekedését várja.
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









