Csökkentek a reálbérek, romlott az aktivitási ráta év elején


Az idei év első két hónapjában a legjelentősebb elbocsátásokra az építőiparban került sor, a piaci szolgáltatások terén viszont tovább bővült a foglalkoztatás. Ami a kereseteket illeti, a fizikai dolgozók béremelése év elején számottevően meghaladta a szellemiekét, a reálkeresetek azonban összességében csaknem két százalékkal csökkentek. Az mfor.hu Heti Diagram sorozata ezúttal Petschnig Mária Zita elemzését közli.

A foglalkoztatást ösztönző számtalan kedvezmény, akció ellenére 2008 elején tovább romlottak a munkaerőpiac kereslet-kínálati viszonyai. Az állást találók száma mindkét statisztikai adatfelvétel szerint csökkent, mérséklődött az aktivitási és a foglalkoztatási ráta, a munkanélküliségi viszont emelkedett.

Tovább soványodott a közszféra

A közszférában a 713 ezer főre apadt létszám historikusan alacsony a magyar gazdaságban. A versenyszférában folytatódott az alkalmazkodás a piaci viszonyokhoz: a legnagyobb létszámleépítésre az építőiparban, valamint a textil- és faiparban került sor. A gépiparban azonban, ahol a kibocsátás az év első két hónapjában dinamikusan nőtt, stagnált az alkalmazotti létszám.

A piaci szolgáltatások terén ezzel szemben folytatódott a foglalkoztatás bővítése, így a kereskedelemben, a vendéglátásban, a pénzügyi szférában, valamint az ingatlanügyletek és gazdasági szolgáltatások körében. Kedvező irányú szerkezeti változásként kell értékelni, hogy a versenyszférában 2,8 százalékkal nőtt a szellemi munkakörökben alkalmazottak száma.

Pozitívum továbbá, hogy a bruttó kibocsátás alapján változatlanul magas a feldolgozóipari termelékenység (10,3 százalék), és 19,6 százalékra emelkedett a termelékenység az energiaszektorban.


A létszámcsökkenéssel szemben a profittermelés kedvezőtlenebb feltételeihez való béralkalmazkodást az év eleji versenyszektorbeli adatok nem tükrözik vissza, ami azonban nem jelenti az alkalmazkodás teljes hiányát.

Jobban nőtt a fizikai dolgozók bére

A rendszeres bérek (jutalmak nélkül) növekedése (9,6 százalék) meghaladta az OÉT-beli megállapodás felső szintjét (7,5 százalék). Ebben szerepe lehetett az említett létszámarány-változásnak (a szellemiek javára), és - még mindig - a kifehéredésnek (lásd építőipar: az erősen zuhanó kibocsátás ellenére tíz százalék körüli béremelkedés a fizikai foglalkoztatottak körében), valamint a 2008. január elsejétől előírt 14-15 százalékos szakmunkás bérminimum-emelésnek is.


A kifehérítés abban is tükröződött, hogy - a korábbi évekre jellemző tendenciával szemben - a fizikai munkakörökben foglalkoztatottak béremelése számottevően meghaladta a szellemiekét.

Feszes bérpolitika

Az államháztartásban a közalkalmazotti illetménytábla tételeinek öt százalékos emelése eredményezte a bérnövekedést - eltekintve a 13. havi fizetés változó rendjének visszaesést mutató jelenségétől. A nemzetgazdaság egészében bekövetkezett 5,1 százalékos béremelkedés - az egy évvel korábbi 6,5 százalékot figyelembe véve - arányos az infláció mérséklődésével.

A februári nagy prémiumfizetések nyomán meglódult bruttó bérkiáramlás ellenére az év első két hónapjában összességében feszes bérpolitika érvényesült. A nemzetgazdaság becsült, mintegy négy százalékos termelékenység-növekedésével szemben a reálkeresetek 1,7 százalékkal csökkentek.

Petschnig Mária Zita

Pénzügykutató Zrt.




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.