Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Csúcsra járatta a lakáspiacot a végtörlesztés
Az elmúlt két év forgalmát ugyan valószínűsíthetően nem éri el 2011-ben a hazai lakáspiaci tranzakciók száma, ám novemberben komoly lendületet vett. Az év legjobb számait mutatta a piac, a Duna House becslése szerint 8200 adás-vétel zajlott le, mely közel ezer ügylettel meghaladja a korábban mért legjobb hónap adatát.
A végtörlesztés hatására megnövekedett, közel 8200 darab adás-vétellel november rekordhónap lett és vélhetően ez is marad az idei csúcs. Ez az idei átlaghoz képest több mint 25 százalékos élénkülést jelent, ami ingatlanpiaci szempontból kiemelkedő, de a végtörlesztés folyamatát tekintve inkább jelentéktelennek mondható, írja a Duna House elemzése.
Hozzávetőleg mindössze 1800 tranzakcióval volt több, mint idén átlagban, ami – az 1,25 millió devizaadóst tekintve – azt jelenti, hogy havi kb. 0,15 százaléka tudja megoldani ingatlaneladásból a rögzített árfolyamon történő hitel lezárást.

A végtörlesztés okán várt fokozott kereslet folytatódott november hónapban is és az októberrel megegyező értéken zárt, derült ki a Duna House Tranzakciószám Becsléséből. Érdekes lehet majd a decemberi adat, ami szezonálisan gyenge szokott lenni, de a kedvező kínálati lehetőségek miatt meghaladhatja a megszokott értéket.

A vásárlók minőségi preferenciája sem változott jelentősen. Kelet-Magyarországon vásárolták a legnagyobb arányba az új- és nagyon jó minőségű lakásokat, míg a felújítandókat leginkább Közép-Magyarországon választják. A kerületek iránti népszerűségben látható változás, hogy amíg a III. kerület veszített 2 százalékot, addig a XIII. és XIV. kerület épp ennyit javítottak október hónaphoz viszonyítva. Így a legnépszerűbb kerület a XIII. lett, őt követi a XI., majd a II., VI., XIV. A pesti peremkerületek és a XXII. kerület továbbra is kiesnek az érdeklődés fókuszából, a belváros viszont továbbra is népszerű maradt.
Október hónaphoz képest 1-2 százalékos emelkedés volt mérhető irányár változásban és alkuban egyaránt. Legnagyobb mértékben a vidéki házak esetében nőtt 9 százalékról 12 százalékra az alku mértéke. A végtörlesztés piacra gyakorolt hatását is figyelembe véve ez azt jelzi, hogy az eladók már az árak megállapításánál hajlandóak engedni és eleve olyan irányárat állapítanak meg, amiből később nem kell jelentősen engedni. Kérdéses, hogy a következő hónapokban a most piacra került ingatlanok árát mennyire kell majd lefelé korrigálni.

Budapesten az eladók harmada a harmincas korosztály, ők az átlag 60 négyzetméteres lakásukat adták el 16 millió felett. Ugyanez a korosztály 1 millióval költ többet a vásárlói oldalon és picivel nagyobbat vesz. Vidéken az eladók ötöde vallotta magát vállalkozónak. Ők adták el a legnagyobb méretű ingatlanokat a legmagasabb átlagáron.
mfor.hu

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok






Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







