Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Csúnya ősz jöhet: a piac után "loholnak" az elemzők
Bár az elemzők folyamatosan javítanak a részvények célárfolyamán, előrejelzéseik jelentősen a piaci árazás alatt vannak.
Ha helyesek az elemzők várakozásai, nem sok jóra számíthatnak az elkövetkezendő időszakban a pesti befektetők - legalábbis a vezető részvényekhez rendelt célárakból erre lehet következtetni, írja a Napi.
A tőzsdei árfolyamok jelentősen elszakadtak az elemzők által az egyes társaságok fundamentális teljesítménye alapján számított céláraktól, azaz mintha a befektetők jóval optimistábbak lennének, mint azt a cégek valós teljesítménye indokolná. A rés a 12 havi célárak és a piaci jegyzés között már a válság eleje óta szűkül, ám a folyamat csak a nyáron vált különösen látványossá, miután a piaci kurzus tartósan magasabb lett, mint a várakozások. Bár már a válság kitörésekor megfigyelhettük, hogy az elemzők bizonyos késéssel reagálnak a piaci folyamatokra, ám arra a magyar tőzsde elmúlt tíz évében nem volt példa, hogy az aktuális árfolyamoknál tartósan alacsonyabbak legyenek a célárak.
A vezető részvényeknél a legszembetűnőbb az eltérés az OTP esetében, itt a 19 elemző célárainak átlaga a Bloomberg adatai szerint mindössze 4246 forint, miközben a tőzsdén tegnap 5465 forinton cseréltek gazdát a papírok. (Az aktuális kurzusnál mindössze három cég - igaz, három rendkívül nagy szereplő -, a Deutsche Bank, a Nomura és a JP Morgan határozott meg magasabb 12 havi célárat). Az ajánlások többsége ennek ellenére még vásárlásra buzdít, igaz, a kilenc ilyen javaslattal szemben már hét eladást tanácsoló vélemény áll.
A Mol esetében nem ez az első alkalom, hogy az elemzői célárak elmaradnak a piaci ártól, erre 2006-ban már láttunk példát - igaz, az eltérés közel sem volt olyan nagy, mint jelenleg. A Bloomberg adatbázisában szereplő 14 elemzői célár átlaga ugyanis alig haladja meg a 14 400 forintot, miközben a BÉT-en ennél közel 2 ezer forinttal magasabb árfolyamon cseréltek gazdát tegnap a papírok. A Mol esetében heten vételt, öten pedig eladást javasolnak.
A Richter kivételt jelent, itt a 39 619 forintos célár, ha nem is túl jelentősen, de meghaladja a 38 500 forintos piaci árat. Biztató ráadásul, hogy a legfrissebb elemzések szignifikánsan magasabb célárakat tartalmaznak, mint a régebbiek, a három legutóbbi prognózis már mind 42 ezer forint fölé várja 12 hónapon belül a gyógyszerpapír árfolyamát.
Hasonló folyamatok figyelhetők meg az amerikai tőzsdéken is, az S&P-500 aktuális értéke immár hetek óta meghaladja a friss elemzői prognózisok átlagát. Utoljára erre 2006-ban volt példa, s akkor az index meg sem állt 2007. októberi csúcsáig. Bár a nagybankok stratégái március óta átlagosan 5,8 százalékkal emelték előrejelzéseiket, abban már megoszlik a véleményük, hogy a továbbiakban elég jól teljesít-e az amerikai gazdaság az újabb felfelé módosításokhoz.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









