Csütörtök este eldőlhet a görögök sorsa


Összehívta csütörtök estére az euróövezeti pénzügyminiszterek Eurogroup tanácsát Jean-Claude Juncker, a testület vezetője; források szerint a tárgyalások középpontjában a görög mentőcsomag és a részleges adósságleírás lehet.

Hírügynökségek szerint téma lesz a megbeszéléseken, hogy egy letéti számlát nyitnának Görögország számára, erre folynának be a nemzetközi mentőcsomag pénzei. Ebből elégítenék ki elsőként a hitelezőket, mielőtt a pénzt a görög állam felhasználná kiadásainak finanszírozására. Ez szakértők szerint Görögország szuverenitását kevésbé sértő megoldás, mint a korábban Németország által felvetett külső költségvetési biztos kinevezése. 
A pénzügyminiszterek megvitatják majd azt is, hogy az Európai Központi Bank miként kapcsolódjon be a görög adósságok leírásába. A Wall Street Journal üzleti napilap értesülései szerint az EKB az euróövezeti mentőalapnak, az EFSF-nek adja el - nyomott áron - görög államkötvényeit, amely ellenben részt venne az adósságleírásban. Ezzel a tranzakcióval mintegy 11 milliárd euróval csökkenne a görög államadósság, ráadásul oly módon, hogy az EKB-t nem érné veszteség.
 
MTI 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.