Csütörtökön a legkevésbé hatékonyak világszerte a hr-es és pénzügyi dolgozók. Néhányan szieszta és tornaterem után áhítoznak, míg mások jobb fényviszonyokkal is beérnék, derül ki a legújabb felmérésből.
hirdetés
A 11 országban mintegy 1800 munkavállaló megkérdezésével készített felmérést a Robert Half pénzügyi tanácsadó vállalat, melynek tanúsága szerint csütörtökre hagy alább leginkább a pénzügyes
és hr-es munkavállalók produktivitása. A válaszadók 55 százaléka számolt be arról, hogy teljesítménye nem egyenletes a hét minden napján, s köztük leginkább a csütörtök a legutálatosabb nap,
amit nem sokkal lemaradva követ a péntek. A hét első két napján 18, illetve 15 százalék érzi úgy, hogy ereje teljében van.
Mintegy 45 százalék nyilatkozott úgy, hogy szabadság után két nap, mire újra formában érzi magát, ám minden tizedik munkavállalónak egy egész hét kell ahhoz, hogy visszazökkenjen a szürke
hétköznapokba. Az olaszoknál ennél jóval magasabb azok aránya, akik nem tudnak rögtön teljes erőbedobással dolgozni, itt 59 százaléknak tart két napig a visszaállás. A mérleg túloldalán Luxemburg
áll, ahol 73 százalék válaszolt úgy, hogy már az első napon hatékonyan végzi munkáját.
A felmérésben résztvevők negyede érzi úgy, hogy jobb teljesítménnyel dolgozna egy kiadós szieszta után, míg ez az arány az olaszok esetében ismét magasabb, 39 százalék. A britek ötöde az irodát
tartja a sziesztára legalkalmasabb helynek.
A megkérdezett válaszadók 18 százaléka érzi úgy, hogy teljesítménye javulna, ha jobb számítástechnikai eszközei lennének (laptop, blackberry stb.), s ugyanilyen arányban nevezték meg a
tornatermet is produktivitás növelőként. A munkahelyi körülményekre hívja fel a figyelmet az az adat, miszerint 11 százalék természetes fény, légkondicionáló vagy saját iroda után áhítozik.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.