Dagad a visszahívási ügy a Mazdánál


Európát is elérte a Mazda visszahívási akciója, a japán gyártó világszerte több mint félmillió kocsit rendel szervizelésre a szervokormány lehetséges meghibásodása miatt.

A Mazda csütörtöki bejelentése szerint összesen 514 ezer darabot kell visszahívni a 2007-ben és 2008-ban gyártott Mazda3 és Mazda5 modellek közül. Ez a legnagyobb szabású visszarendelés a cég történetében. Az intézkedés az európai piacot is érinti.

A héten korábban a gyártó azt közölte, hogy Észak-Amerikában visszahív több mint 300 ezer autót. Az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó után az akciót most kiterjesztették egyebek között Ausztráliára, Tajvanra és Kínára, valamint Európában értékesített modelleket is visszahívnak.

Az érintett kocsiknál előfordulhat, hogy rozsdásodás indul meg a kormányszerkezetben egy hidraulikus pumpában, aminek következtében hirtelen kihagy a szervo, így egyik pillanatról a másikra nehezebb lesz kormányozni az autót, ami balesetveszélyt okoz.

A gyártó az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NHTSA) vizsgálata nyomán határozta el az intézkedést. A hatóság júniusban kezdett vizsgálati eljárást, miután 33 panasz érkezett Mazda gépkocsik kormányszerkezetével kapcsolatban. Három panaszos balesetről is beszámolt a hatóság szerint. A Mazda tavaly Japánban hívott vissza kocsikat a szervokormány lehetséges meghibásodása miatt, és a problémát már 2008 óta vizsgálja.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.