Bíróságon támadja meg Debrecen önkormányzata a Közbeszerzési Döntőbizottságnak (KDB) a debreceni villamos tenderrel kapcsolatos döntését - közölte Pajna Zoltán, a cívis város gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere csütörtökön.
A Közbeszerzési Döntőbizottság határozata ahhoz a feltételhez köti a debreceni villamos tender folytatását, hogy az ajánlatkérők egyértelműen határozzák meg a műszaki tartalmat, valamint a bírálati szempontokat. A KDB 1 millió forintos bírságot is kiszabott a két ajánlatkérőre: Debrecen önkormányzatára és közlekedési cégére.
"A debreceni önkormányzat bíróság előtt támadja a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatát. A döntőbizottság ugyanis olyan hibákat vétett a döntéshozatalában, amikkel kapcsolatban már az uszoda perben a város pernyertes lett a Fővárosi Bíróságon" - ismertette Pajna Zoltán.
Közleménye szerint a határozathozatalban több visszásság is tapasztalható volt. Az eljáró három tagú bizottságban menet közben két főt kicseréltek, majd a törvényi határidőt jóval túllépve hozták meg döntésüket. Ez azért is sérelmes, mert az ajánlatkérők hasonló esetben, akár 1 nap mulasztás miatt is többmilliós büntetéssel számolhatnak.
Ráadásul egy ilyen horderejű, uniós finanszírozású projekt kapcsán minden felesleges késlekedés igen sokba kerülhet. A másfél hónapos jogorvoslati eljárás végül olyan, ötven oldalas megállapítással zárult, amelyben valamennyi vesztes cég összes jogorvoslati kérelmi elemét elutasították. A bírság kiszabását a döntőbizottság arra alapozta, hogy a kiírásban egyes műszaki kérdésekben nem volt egyértelmű a megfogalmazás. A fentiek tükrében az is teljesen méltánytalan és életszerűtlen, hogy az egyébként a jogorvoslatot indító vesztes cégek által ilyenkor befizetendő eljárási díjat (900.000 forint) is az önkormányzatnak kell állnia, hiszen ezek a cégek nem nyerték meg a jogorvoslatot az önkormányzat ellen egyetlen általuk kifogásolt önkormányzati döntés tekintetében sem - tartalmazza Pajna Zoltán közleménye.
Hozzáteszi: a bírósági szakasszal párhuzamosan folytatódik a villamos járművek beszerzése, hogy minél kevesebb idő vesszen kárba a jogi huzavonával. Néhány kiírási elem egyértelműsítése után – melyeket ismételten minőségbiztosít a támogató és a közreműködő szervezet (NFÜ, KIKSZ) –, ismételt ajánlatbeadás várható, majd újraértékelés következik. Pajna Zoltán szerint előre láthatóan az eredetileg 2009 októberében megindult közbeszerzési eljárás szerződéskötéssel 2010 augusztusában zárulhat le. A városnak olyan lehetősége is lenne a jog szerint, hogy ezt az eljárást eredménytelenné nyilvánítsa, majd teljesen új eljárást indítson. Ekkor azonban a még bürokratikusabb folyamat egy hónappal későbbre tolná a szerződéskötés lehetséges időpontját.
Időközben ugyanis a közbeszerzési törvény sok helyen megváltozott, még bonyolultabb lett, így egy teljesen új ajánlati felhívás megjelentetése azt eredményezné, hogy ezeket az új rendelkezéseket is már alkalmazni kellene az eljárásra. Ekkor a budapesti minőségbiztosítás is több időt venne igénybe, ami a korábbi tapasztalatok alapján teljesen új ajánlati felhívás és dokumentációra vonatkozva az egy hónapos időkeretet is átlépheti. Emiatt döntött a város az eredeti közbeszerzési eljárás módosítással történő folytatása mellett - közölte Pajna Zoltán.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.