Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Demján: 2020 előtt nem lesz magyar euró
Jó gazdaságpolitikával 15 éven belül 20-25 százalékkal lehet csökkenteni az államadósságot, de 2020 előtt Magyarország nem tudja bevezetni az eurót, mondta el Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke az Inforádiónak.

Orbán: Magyarország felkészült a görögök kilépésére
Csalódást keltő PMI adatok Németországból és az euróövezetből
Merkel a görögöket bent tartaná, eurókötvényt viszont nem akar
Nem reagált a londoni CDS-piac a Papademosz-nyilatkozatra
Geuró létrehozását javasolja a Deutsche Bank
Enyhén növekedett az euróövezeti fogyasztói bizalom
Demján a szokásos magyar lázálomnak, melldöngetésnek és nagyképűségnek nevezte azt az elképzelést, hogy 2014 körül bevezethetjük az eurót.
Emlékeztetett arra, hogy Magyarország teljes államadóssága 130 százalék, annyi, mint Burundié. Ez azt jelenti, hogy az ország által megtermelt jövedelem jelentős hányada kiáramlik az országból.
Ez lefékezi a növekedést, nem kap az ország kedvező hiteleket, márpedig a fejlődéshez arra van szükség, emelte ki. Szerinte az adósságot csak akkor lehet visszatermelni, ha dinamikus a gazdaság fejlődése.
A VOSZ elnöke úgy véli, a nemzeti tőke hiánya fékezi a gazdasági fejlődést és felzárkózást a többi uniós tagállamhoz. Az uniós monetáris szabályok ott, ahol alig van nemzeti tőke, lefékezik a fejlődést, "vagyis örök cselédsorsra vagyunk ítélve", mondta az InfoRádiónak adott interjúban.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









