Demján: Magyarország "egyfajta feudalizmusból" szabadult fel


A magyar gazdaság állapotáról tájékoztatott több amerikai döntéshozót Washingtonban Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke, aki a hét eleje óta tárgyalt az amerikai fővárosban.

A VOSZ elnökét fogadta Harry Reid, a szenátusi demokrata többség vezetője, valamint Jeff Sessions és Daniel Akaka szenátor. Demján Sándor megbeszélést folytatott Richard McCormackkal, a Bank of America Merryl Lynch alelnökével, valamint pénzügyi és politikai szakértőkkel.
Demján Sándor csütörtökön részt vett a hagyományos éves kétpárti Nemzeti Imareggelin, amelyen jelen volt az amerikai kormány és törvényhozás számos tagja, a vallási és a kulturális élet több vezető képviselője, és amelyen beszédet mondott Barack Obama elnök. 

A VOSZ ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: az volt a célkitűzésük, hogy a magyar gazdaság való állapotáról informáljanak olyan embereket, akik hatással vannak Amerikára. A munkaadói szövetség általa vezetett küldöttsége tanulmányozta a válságból való kilábalás amerikai metódusát, amellyel az amerikaiaknak sikerült a szakmai várakozásokon felüli növekedést elérniük - hívta fel a figyelmet.
Az Egyesült Államok példát mutatott, hogy növekedni kell, és e növekedésen keresztül pedig munkahelyeket hozott létre - hangsúlyozta Demján Sándor, kiemelve: az amerikaiak hitelbőséget teremtettek és rendkívül jelentős a kis- és a középvállalkozások támogatása. Mint mondta, azt magyarázta el több amerikai szakértőnek, politikusnak és más tárgyalópartnereknek, hogy Magyarország "egyfajta feudalizmusból" szabadult fel, mert a szocializmusnak nevezett rendszer "jobbágyrendszer" volt, amelyben senkinek nem maradt meg a családi vagyona vagy vállalkozása. 

Demján az ellen is érvelt tárgyalópartnereinek, Magyarországnak egyfajta "hamburgerrecept" módjára előírják, hogy "az adósságot, amelyet nem ez a kormány csinált", a megemelt adóztatásból törlessze. "Én mindig is azt mondtam, hogy az IMF-nek és az Európai Uniónak hálásnak kell lennünk, hogy kisegített bennünket, de meg kell hogy értsék: olyan megállapodás kell, amellyel szabad mozgásteret kap a gazdaság ahhoz, hogy növekedjen" - mondta el az MTI-nek nyilatkozva Demján Sándor.
 
MTI 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.