Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Demján: nagy reményeket fűzött az új kormányhoz, és nem is csalódott
Döntő fontosságúnak tartja Demján Sándor, hogy a kormány milyen reformokat léptet életbe - erről az üzletember a Világgazdaság hétfői számában megjelent interjújában beszélt.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke kifejtette: nagyon fontos kérdés az is, hogy milyen módon teszik olcsóbbá az államot.
Kifejtette: nagy reményeket fűzött az új kormányhoz, és nem is csalódott. Mint mondta, a gazdaság területén csodák nincsenek, a józanul gondolkodók közül senki nem várta, hogy fél év alatt bármilyen számottevő változás lesz. Az elkezdett irányt Demján Sándor jónak nevezte.
Az üzletember szólt arról is az interjúban, hogy a kedvező adó- és jogszabályok hiányában nem Magyarországra tervezi további jelentős beruházásait.
Kérdésre válaszolva kifejtette azt is: ha megkérdezték volna, a kezdetektől fogva támogatta volna a különadó ötletét.
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









