Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Demján szerint nem szabad csodát várni
Az ország leggazdagabb vállalkozója szerint Magyarország hálás lehet a Nemzetközi Valutaalapnak, amely a kritikus időben mellénk állt. Demján emellett óvott a csodavárástól, de iránymutatással is szolgált az új kormány számára.

- Hogyan menedzseljük magunkat?
- Melyek az inspiráló vezető ismérvei?
- Hogyan növelhető a munkahelyi hatékonyság?
- Vonzóvá lehet tenni egy céget munkáltatói szempontból?
A gazdasági növekedés beindításához források kellenek, és alapkérdés az országban a likviditás bővítése, amelyhez belső és külső források szükségesek - mondta újságíróknak Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke, akit szerdán újraválasztottak az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökének.
Az elnök óva intett az új kormány felállását követő "csodavárástól", és úgy vélekedett, hogy a vállalkozások esetében négy, a lakosságnál hat év alatt lehet az adókat a régió átlagos szintjére levinni.
A VOSZ elnöke kifejtette: a gazdasági növekedés beindításához forrás lehet, ha növelik a költségvetés hiányát, de ez nem szerencsés megoldás. Utalt az amerikai központi bank (Fed) elnöke, Ben Bernanke szavaira, aki szerint a válság idején a jegybankelnök egyet tehet, "két kézzel szórja a pénzt a gazdaságba". Magyarországon is a jegybanki forrásokat a gazdaság élénkítésére kellene felhasználni - emelte ki.
Demján Sándor elmondta: szükséges lenne annak a társadalmi irigységnek a száműzésére is, amely eddig jellemzően az uniós források elosztásánál jelent meg, a vállalkozások tőkehiányát pótolni lehetne az uniós pénzekből, mint ahogyan ezt más országok is tették. Példaként erre Portugáliát és Írországot említette.
Az elnök véleménye szerint "Magyarország hálás lehet a Nemzetközi Valutaalapnak", amelynek pénzügyi segítsége nélkül kétmillió munkanélküli lenne az országban, és a jövedelmek értéke, a vagyonok nagysága jelentősen csökkent volna. Végezetül hozzátette: a ténylegesen rászoruló társadalmi réteget támogatni kell, a fizika munka becsületét pedig vissza kell adni az országban.
Felhívta a figyelmet arra, hogy fiatalok egy része elmegy Magyarországról, és máshol keresi a megélhetését. Ezen a helyzeten változtatni kell, itt kell számukra megteremteni a boldogulás lehetőségét - hangsúlyozta Demján Sándor.
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









