Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Derűlátóbb az amerikai jegybank
A gazdasági növekedést illetően optimistább lett a Fed, ám az amerikai jegybank szerint a munkanélküliség problémája továbbra is megmarad.

Próbálja ki kereskedési rendszerünket kockázatok nélkül.
Ingyenes letöltés, élõ árak, kockázat nélküli kereskedés!
Az amerikai jegybank, a Fed, bár jelenleg derűlátóbb az amerikai gazdaság növekedési kilátásait illetően, úgy ítéli meg, hogy 600 milliárd dolláros kötvényvásárlási programját nem fejezheti be korábban, a gazdaságnak még szüksége van az állami támogatásra - tartalmazza a Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) január 26-i kamatdöntő ülésének szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve. Ebből az derül ki, hogy a Fed továbbra is elsősorban a munkaerőpiac kilábalásával elégedetlen.
A Fed most 3,4-3,9 százalékos idei gazdasági növekedést vár, kissé javítva a novemberi előrejelzésében szereplő 3,0-3,6 százalékot. Bár a növekedést erősebbre várja, a munkanélküliség alakulását továbbra is a magas, 8,8-9,0 százalékos tartományban valószínűsíti még az idei év végén is, annak ellenére, hogy januárban már 9,0 százalékra csökkent az állástalanok aránya. Az élelmiszer- és energiaárak szárnyalása ellenére az inflációt továbbra is alacsonyan, az 1,3-1,7 százalékos sávban várja idén a Fed, összhangban a novemberi előrejelzéssel.
A jegyzőkönyvből az derül ki, hogy a Fed döntéshozói egyhangúlag a kötvényvásárlások folytatására szavaztak, néhányan aggodalmukat hangoztatták a kötvényvásárlások inflációnövelő hatásaira hivatkozva. Néhányan azzal kapcsolatban is fenntartásaikat jelezték, hogy nem látják világosan, a kötvényvásárlási program hogyan segíti a gazdaságot, és úgy vélik, az állami gazdaságösztönzést felül kellene vizsgálni, ha a gazdasági mutatók már egy megfelelően erős gazdasági növekedésre utalnak.
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









