Devizahitel-mizéria: várjuk ki a végét!


Alaposan felkavarta az állóvizet a leendő gazdasági miniszter azon kijelentése, mely szerint államilag kellene segíteni a frank- és euróhitelek forintra való konvertálását. Miután eddig konkrétum nem hangzott el, a média és az elemzők is elsősorban találgatnak.

Középpontban az ember
Középpontban az ember
  • Hogyan menedzseljük magunkat?
  • Melyek az inspiráló vezető ismérvei?
  • Hogyan növelhető a munkahelyi hatékonyság?
  • Vonzóvá lehet tenni egy céget munkáltatói szempontból?


Vegyen részt Ön is II. HR konferenciánkon!

Matolcsy György, az új kormány leendő nemzetgazdasági minisztere állami devizahitel-átváltási alapon keresztül segítene a bajba jutott devizahiteleseken. A bankok, és érdekvédelmi szervezetük, a bankszövetség a konkrét javaslatokat várja, azok megismeréséig nem kommentálják a javaslatokat.

"A kijelölt miniszter bejelentését, illetve témával kapcsolatos nyilatkozatait nem tudjuk kommentálni, amíg a hamarosan hivatalba lépő kormány részletesen kidolgozott javaslatait nem ismerjük" - mondta az MTI-nek Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója. Az MTI-nek nyilatkozó bankárok szerint is kevés még az információ ahhoz, hogy érdemben meg lehessen ítélni a javaslatot.

Mint Matolcsy György, a Nemzetgazdasági Minisztérium leendő vezetője szerint a bajba jutottak egy állami alap révén tudják majd lakáshiteleiket devizaalapúról forint alapúra váltani. Aki a bankok hitelvédő programjaiban nem képes "megkapaszkodni", annak egy állami alap révén kell felkínálni a lehetőséget, hogy megfelelő feltételekkel átváltsa a devizahitelét forintra - mondta.

Matolcsy szerint nagyjából 300 ezer család van kitéve a veszélynek, hogy devizaalapú hitelét nem tudja rendben törleszteni. Nem arról van szó, hogy minden devizaalapú hitelt forinthitellé váltanának át, hiszen a 24 milliárd eurós állomány konvertálása megrendítené a forintot - mondta legutóbb a Népszabadságnak -, hanem arról, hogy aki át akarja váltani a hitelét, fordulhasson egy ilyen alaphoz. Ha pedig valaki a későbbiekben a forintalapú törlesztést sem tudja fizetni, a tulajdonát bérleti jogra válthatja át az elképzelés szerint. Az ingatlan tulajdonjoga ilyenkor a követeléskezelő alaptól az önkormányzatokhoz kerülne, s az állapodna meg a volt tulajdonossal a bérleti díjról. A leendő miniszter elképzelhetőnek tartja, hogy az adós a későbbiekben visszaszerezze tulajdonjogát.

Átütemezné hitelét vagy újat venne fel? (x)

A Matolcsy által legutóbb ismertetett elképzelés nem áll messze attól a javaslattól, amelyről Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke beszélt kedden reggel a Kossuth Rádióban. Erdei azt mondta, hogy a tartósan fizetésképtelen adósokon a bankrendszer nem tud segíteni, esetükben tehát kormányzati beavatkozásra volna szükség. Ő azonban úgy tűnik, nem a devizahitelek átváltásában látná a megoldást, hanem állami tulajdonú követeléskezelő szervezetet hozna létre, amelynek a bankok átadnák reménytelen hiteleiket úgy, hogy bizonyos veszteségeket ők is vállalnának. A követeléskezelő döntené el, hogy a fizetésképtelen adós lakását állami tulajdonba veszi-e, és szociális bérlakásként kiadja-e a családnak. A másik megoldás Erdei szerint az lehet, hogy az állam - nem piaci eszközökkel - moratóriumot ad az adósoknak, és ha annak végén sem tudnak fizetni, a lakások állami tulajdonba kerülnének. A bankrendszer számára ez veszteséget jelentene, de a lakások árverésen keresztül történő értékesítése is veszteséggel járna - mondta a bankszövetség elnöke.

Matolcsy az átváltás kapcsán kezdetben még nem a "bajba jutott", hanem általában a devizahitelesekről beszélt. Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke erre reagálva figyelmeztetett: a devizaalapú hitelek átváltása forinthitelre az árfolyam-, illetve kamatkülönbség miatt sok százmilliárd forintos költséget jelentene; a kérdés az, hogy az állam, a bankok vagy a hitelfelvevők viselik-e a költséget. A jegybank elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy ha a devizahiteleket tömegesen váltják át forintra, nyomás nehezedik a nemzeti valutára, azaz a forint árfolyama gyengül.

A devizahitelek átváltása tavaly tavasszal is napirenden volt, ám a kormány számára készült szakértői anyag azt állapította meg, hogy ez jelentős költségvetési teherrel járna. A piacinál 10 százalékkal kedvezőbb árfolyamon - az elemzés készültekor ez 191 forintos svájci frankot és 280 forintos euróárfolyamot jelentett - történő átváltás 250-300 milliárd forintos, döntően az államra szálló költséget jelentene - állapította meg a szakértői anyag, hozzátéve: ezek a költségek megduplázódnának, ha az átváltási lehetőséget kiterjesztenék a szabad rendelkezésű jelzáloghitelekre is. Ha pedig a kedvezményes árfolyamon történő átváltást a bankok vállalnák, eredményük csökkenne, amivel megnőne a valószínűsége a bankrendszer feltőkésítési igényének. További gondot láttak az elemzés készítői abban, hogy az átváltás visszavonhatatlan elkötelezettséget jelent, így a döntés a forintárfolyam erősödése esetén sem változtatható meg. Az, hogy az adósok különböző árfolyamon vették fel devizahitelüket, és az átváltásig különböző mértékű előnyöket értek el, konfliktusforrást jelentene számukra, a hitelüket forintban felvevők számára pedig az átváltás diszkriminációt.

A devizaalapú hiteleket most is forintra lehet váltani, ám kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója szerint a devizahitelesek jelenlegi gondjait valójában nem a forint jelentős árfolyamkilengése okozta. Véleménye szerint sokkal inkább azok kerültek nagy bajba a devizaadósok közül, akiknek több különböző hitele és túl nagy hitelösszege volt, illetve, akik a törlesztés ideje alatt elvesztették a munkahelyüket vagy tartósan betegek lettek. A befektetési igazgató szerint az elmúlt 4-5 évben a devizamozgások nem voltak olyan nagyok, amelyek rosszabb helyzetbe hozták volna a devizában eladósodott személyeket, és jobban megemelték volna a törlesztőrészletüket, mint a forinthitelesekét. Korábban, amikor még a forintkamatok magasabb szinten álltak, a devizahitelesek kifejezetten előnyt élveztek. A legutóbbi napok, illetve 2009 elejének a nagyobb forint-árfolyammozgása legfeljebb kompenzálták a korábbi előnyöket - mutatott rá.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.