Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
DigiTV: kiállta az első támadást
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem indított versenyfelügyeleti eljárást a DigiTv szolgáltatását nyújtó Egyesült Magyar Kábeltelevízió (EMKTV) Kft. ellen. Az EMKTV ügyvezetője leismerte, hogy árvitájuk van a TV2-vel. Az ügy előzményeként a TV2 pert helyezett kilátásba az EMKTV ellen, mivel szerintük engedélyük nélkül továbbítják a DigiTV-én a TV2 műsorát.
A
GVH-hoz két hónapja érkezett panaszaz EMKTV Kft. Digi TV szolgáltatására vonatkozóan. A panaszosok többek között kifogásolták azt, hogy panaszolt szolgáltatását önköltségi ár alatti érékesítési áron, dömpingáron kínálja.
Kevesebb szolgáltatás, olcsóbb ár
A versenytörvény rendelkezései alapján a GVH akkor rendel el vizsgálatot, ha a sérelmezett magatartás, tevékenység vagy állapot a versenytörvény rendelkezéseit sértheti, feltéve, hogy az eljárás a GVH hatáskörébe tartozik, és az eljárás lefolytatását a közérdek védelme szükségessé teszi - tudatta az mfor.hu-val dr. Kovács Anita, a GVH Infokommunikációs Iroda vezetője.
DTH digitális műholdas szolgáltatást a panaszolt piacra lépését megelőzően Magyarországon kizárólag a UPC csoporthoz tartozó Monor Telefon Társaság Rt. nyújtott UPC Direct néven. Az EMKTV Kft. ehhez hasonló, szintén az ország egész területén elérhető szolgáltatást indított DIGI TV néven. A GVH szerint mindkét szolgáltatás ugyanazon technikán alapul, melyet az igénybe vevők egy parabola antenna és egy beltéri egység segítségével foghatják készülékükkel a digitális programot.
A panasz alapjául szolgáló eltérő árak ugyanakkor a versenyhatóság szerint eltérő szolgáltatást fednek. A UPC Direct családi csomagja 46 csatornát tartalmaz - amely esetében beltéri egységgel további közel 100 csatorna és számos rádió fogható -, és ennek listaára havi 5290,- forint. Ezzel szemben a Digi Tv szolgáltatása csupán 34 csatornát tartalmaz, ráadásul a UPC által biztosított Elektronikus Műsorfüzethez hasonló szolgáltatást sem nyújt. Ennek megfelelően természetesen listaára is alacsonyabb, 2700,- Ft havonta.
A UPC kábeltelevíziós-, illetve a társaság "UPC Direkt" szolgáltatása nem azonos
A GVH szerint a panaszolt Digi TV nevű szolgáltatása tehát UPC csoport DTH szolgáltatása helyettesítőjének tekinthető. Mivel a termékre jellemző változatos fogyasztói igényeket más-más módon elégítik ki, ezért a két szolgáltatást nyújtó vállalkozás egymás versenytársainak tekinthető.
Sem erőfölény, sem azzal való visszaélés nem állapítható meg
Mindezek alapján panaszolt erőfölénye az érintett piacon nem valószínűsíthető. Gazdasági erőfölény valószínűsíthető hiányában a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés is kizárt. Másrészt elmondható, hogy a túlzottan alacsony ár alkalmazása akkor jogellenes, ha ténylegesen alkalmas a konkurensek érintett piacról való kiszorítására, vagy piacra lépésük akadályozására. A jogszabályok szerint a fentiek akkor érvényesülnek, ha a túlzottan alacsony árat alkalmazó vállalkozás a versenytársainál jóval nagyobb pénzügyi erőt képvisel, jó kilátásai vannak arra, hogy a kampány során elszenvedett veszteségnél nagyobb profitra tegyen a későbbiekben szert, és hogy az érintett piacon a belépési korlát olyan magas legyen, amely még felemelt árak esetén is valószínűtlenné teszi új szereplő gyors piacra lépését.
A GVH szerint egyik feltétel sem teljesül, hiszen a hasonló szolgáltatást nyújtó UPC csoport jelentős tőkeerejű vállalkozásnak tekinthető, nem beszélve arról, hogy a szükséges technológia birtokában új szereplő gyors piacra lépése sem zárható ki, amit éppen panaszolt piacra lépése is alátámaszt. A fentiekre tekintettel mivel sem panaszolt gazdasági erőfölényes pozíciója, sem az azzal való visszaélés nem volt valószínűsíthető - a GVH nem indított versenyfelügyeleti eljárást.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







