Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Diszkont szervizhálózatot indított az AAA Auto
Az AAA Auto Group N.V. (AAA Auto) elindította diszkont szervizhálózatát, amely ügyfelei számára teljes körű szerviz-szolgáltatást biztosít valamennyi járműtípusra. A vállalat az első szervizállomást Csehországban nyitotta meg, ám a szolgáltatást kiterjeszti a magyar és a szlovák piacokra is.
Az AAA Auto a hálózat első állomását Prágában nyitotta meg. A cég saját-, illetve a partnerhálózatának állomásain keresztül minden nagyobb cseh városba el kívánja indítani a szolgáltatást.
A csoport a diszkont szervizhálózatot minden olyan országra ki akarja terjeszteni, ahol jelenleg is működik, így Magyarországra és Szlovákiára is. A társaság az első magyarországi diszkont szervizállomás megnyitását a jövő évre tervezi, amelyről a cseh piaci tapasztalatok mérlegelését követően hoz döntést, áll a társaság közleményében.
Matyáš Kořínek, az AAA Auto kereskedelmi üzletágáért felelős operatív igazgatója szerint a tervezett új szervizszolgáltatás díjai a piaci árakhoz képest számottevően alacsonyabbak lesznek, ami lényeges könnyítést jelent a használtautó tulajdonosok számára.
Az autók teljes körű átvizsgálása magába foglalja az olaj- és az olajszűrő cseréjét, a gumijavítást, a lengéscsillapítók és a fékek tesztjét, továbbá a károsanyag-kibocsátás mérését, valamint lehetőséget biztosít minden műszaki, festési, és a karosszériát érintő munkálat elvégzésére egy állomáson belül.
A társaság szerelőkből álló csapata valamennyi típusú járműről átfogó tapasztalatokkal rendelkezik, ugyanis a csoport által felvásárlásra kerülő minden egyes autón a szerelők egy 107 pontos ellenőrző vizsgálatot végeznek el.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









