Míg hazánkban szükségből, addig az Egyesült Államokban unaloműzőként dolgoznak a 65 év felettiek. Az aktív nagyszülői korban lévők jelentős hányada szociális intézményeknél vállal munkát.
hirdetés
Az amerikai "baby-boom" szülöttei egyre inkább közelednek a nyugdíjkorhatárhoz, a munkával azonban nem kívánnak végérvényesen szakítani. Az 50 év felettiek kétharmada nyugdíjazása után is
szívesen dolgozna, derül ki a Princeton Survey Research Associates International felméréséből.
[ajanlo=251][igazitas=left/]Akár pénzért, akár csak azért dolgozna valaki, hogy ne a négy fal között tengesse öreg napjait, számos lehetőség közül választhat. Külön szervezet foglalkozik a
nyugdíjasok alkalmazásával, mely listát is vezet a nyugdíjas-barát munkahelyekről. A legtöbb idős a civil szférában helyezkedne el, sokan választják az oktatást, míg mások a szociális
intézményeknél tevékenykednének.
A híres baby-boom korosztály tagjainak 25 százaléka vállalna részmunkaidőben állást a nyugdíjkorhatár elérésével, míg 17 százalékuk már csak a lábát kívánja lógatni. Ugyancsak 17 százalék azok
aránya, akik nem tudják, mihez kezdenének a hirtelen jött szabadsággal. 15 százalék kifejezetten fizetésért kíván munkát vállalni, 8 százalék pedig új vállalkozásba kezdene, s jelenetős azoknak
is az aránya (14 százalék), akik soha nem kívánnak nyugdíjba vonulni.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Egy névtelen forrás, aki a Facebook legismertebb játékainak készítőjének, a Zynga-nak volt alkalmazottja, belső információkat tett közzé a cégről egy közösségi hírportálon, a Reddit-en.