Döbbenetes adatlopást tárt fel a brit T-Mobile


Előfizetői adatok millióit adták el más cégek nevében eljáró ügynököknek a T-Mobile mobiltelefon-szolgáltató cég nagy-britanniai érdekeltségének alkalmazottai. A vállalat kedd este elismerte érintettségét a kibontakozó botrányban.

A brit információs kormánybiztos hivatala korábban csak annyit közölt, hogy vizsgálja a hat brit mobilszolgáltató egyikét előfizetői adatokkal végzett illegális kereskedelem gyanújával.

Christopher Graham kormánybiztos első közleményében még nem nevezte meg a társaságot, arra hivatkozva, hogy ez befolyásolná az eljárás menetét. A brit piacon tevékenykedő többi szolgáltató - az 02, a Vodafone, az Orange, a 3 és a Virgin - azonban egymás után jelentette be, hogy nem érintett az eljárásban, így a T-Mobile számára nem maradt más hátra, mint annak nyilvánosságra hozatala, hogy ellene folyik a vizsgálat. A vállalat vezetése hangsúlyozta, hogy nem tudott az előfizetők adataival folytatott kereskedésről, és maga értesítette a hivatalt, amikor gyanút fogott.

Az információs kormánybiztosi hivatal tájékoztatása szerint a T-Mobile alkalmazottai "jelentős összeg" ellenében adták el az ügyfelek adatait, köztük nevüket, lakcímüket, elérhetőségüket és előfizetési szerződéseik részleteit a közvetítőknek, akik azt a versenytársak nevében fellépő ügynököknek adták tovább.

A gyanút az keltette fel, hogy a T-Mobile számos ügyfele kapott telefonhívást ismeretlenektől, éppen szerződésének lejárta előtt. A hívók tudtak arról, hogy a hívott ügyfelek szerződése hamarosan lejár, és új, kedvezményes előfizetéseket ajánlottak más szolgáltatóknál.

Michael Wills igazságügyi államtitkár a BBC-nek az eset kapcsán azt mondta: a kormány az ilyen ügyekben kiszabható büntetések jelentős szigorítását tervezi, beleértve a börtönbüntetés kirovásának lehetővé tételét. A brit adatvédelmi törvény jelenleg ötezer font pénzbírság kiszabását teszi lehetővé ilyen bűncselekményekért.

MTI/Menedzsment Fórum 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.